Eltűnt utasszállító - Kína már saját területén is keresi a repülőgépet

Saját területén is kutatásokat kezdett Kína, hátha nyomára bukkan a tíz nappal ezelőtt eltűnt malajziai utasszállító repülőgépnek.

A Malaysia Airlines Boeing 777-es gépét, amelyről eredetileg azt feltételezték, hogy a Maláj-félsziget térségében tűnt el, az északi légifolyosó térségében keresik Kínában - idézte a pekingi sajtó az ország malajziai nagykövetét, aki kedd reggel tartott tájékoztatót Kuala Lumpurban. Huang Huj-kang bejelentette, hogy a hatóságok a repülőn utazó valamennyi kínai állampolgár esetében megvizsgálták személyes körülményeiket, hátterüket, és egyikük esetében sem találtak arra utaló jelet, hogy terrorista kapcsolatai lennének. Sem magánszemély, sem szervezet semmiféle bejelentést, követelést nem fogalmazott meg az eltűnt géppel kapcsolatban.

Repülőgép landolás

Huang közölte, hogy az eltűnéstől számított tizedik napon a kutatást egy olyan kínai területet is érintő folyosóra összpontosítják, amely a gép lehetséges útvonala lehetett, és amelynek végén akár le is szállhatott. Az általa említett két lehetséges útvonal közül az egyik Thaiföld északi részétől Kazahsztánon és Türkmenisztánon át vezet, míg a másik Indonézia és az Indiai-óceán déli része között húzódik.

A nagykövet óvatosan fogalmazott, amikor a malajziai hatóságok munkáját minősítette, azt hangsúlyozta, hogy a maláj kormány nem rendelkezik a megfelelő adottságokkal, technikával és gyakorlattal ilyen helyzetek kezelésére, de, mint mondta, "megtesznek minden tőlük telhetőt". Az értesülések, félinformációk és szóbeszéd keveredése miatt kialakult helyzetet kaotikusnak nevezte. Megjegyezte ugyanakkor, hogy mivel bűnügyi nyomozás is folyik, egyes információk nem publikusak.

Peking a napvilágra került új információk hatására jelentős mértékben változtatott eddigi kutatási stratégiáján, keresőhajói és helikopterei két ellentétes irányban is kutatnak - ezt a kínai fővárosban lévő tengeri kutató- és mentőközpontban jelentették be szintén helyi idő szerint kedd reggel. A csapatok rugalmasak, feladatukat a folyamatosan módosuló információknak megfelelően alakítják. A malajziai légitársaság gépének keresése továbbra is kiemelt feladat - állapította meg Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, aki hétfőn maga is arra kérte Kuala Lumpurt, hogy időben adja tovább a rendelkezésre álló pontos és átfogó információkat.

"Nem fogjuk feladni, amíg egy csekély esély is van (arra, hogy a gépet megtaláljuk)" - jelentette ki Li, amikor telefonon beszélt maláj kollégájával, Najib Razakkal. Arról is beszámolt, hogy tíznél több tíz hajót, repülőgépeket mozgósítottak, továbbá 21 műhold is támogatja a keresést. A South China Morning Post című hongkongi lap keddi számában arról számolt be, hogy az amerikai kormánnyal is kapcsolatban álló DigitalGlobe műholdszolgáltató több mint 3 millió civil önkéntest vont már be a keresésbe, folyamatosan kiadott, összesen mintegy 24 ezer négyzetkilométert lefedő digitális felvételeinek alapos ellenőrzésébe. A Malaysia Airlines március 8-án Kuala Lumpur és Peking között közlekedő MH370-es járatán 227 utas és 12 fős személyzet tartózkodott, köztük 154 kínai.
forrás.mti

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com