Elutasítja az Oroszország elleni szankciókat az európai kamarai szövetség

Haszontalannak tartja és elutasítja az ukrán válság miatt Oroszország ellen kivetett európai uniós szankciókat az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége (Eurochambres) - hangsúlyozta az érdekvédelmi szervezet vezetője egy hétfői nyilatkozatában.Christoph Leitl a normandiai négyek országcsoport (Ukrajna, Oroszország, Németország, Franciaország) vezetőinek az ukrán válság rendezését szolgáló hétfői párizsi megbeszélésére időzített nyilatkozatában kiemelte, hogy az Oroszország elleni európai uniós (EU-) gazdasági szankciók eddig semmiféle hatással nem jártak.  

    
"Legfőbb ideje fokozatosan visszavonni a szankciókat, mindkét oldalon" - mondta az osztrák gazdasági szakember a Die Welt című német lapnak, utalva arra, hogy Oroszország egy sor ellenintézkedést vezetett be, például behozatali tilalmat rendelt el az EU-s élelmiszeripar egy sor termékére. Kiemelte, hogy Európának és Oroszországnak együtt, és nem egymás ellen kell dolgoznia. Oroszország Európa számára "partner, amellyel nemcsak a gazdaság, hanem a politika, a kultúra és a sport területén is párbeszédet kell folytatni" - mondta a 44 európai ország 1700 nemzeti és regionális kereskedelmi és ipari kamaráját összefogó és mintegy 20 millió vállalkozás érdekeit képviselő Eurochambres vezetője.
    

Az EU 2014 júliusában döntött, hogy Ukrajna destabilizálása miatt szankciókat vezet be Oroszország ellen. Az indoklás szerint Moszkva a nemzetközi jogot megsértve csatolta el a Krím félszigetet Ukrajnától, és szakadár erőket támogat Ukrajna keleti részén. A szankciók hatályát legutóbb júniusban hosszabbították meg, újabb hat hónappal, 2020. január 31-éig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com