Elutasította a pozsonyi törvényhozás a kormányfő visszahívására tett javaslatot

A várakozásoknak megfelelően csütörtökön elutasította a pozsonyi parlament kormánypárti többsége az ellenzéknek Robert Fico kormányfővel szemben beterjesztett bizalmatlansági indítványát.

A Robert Fico visszahívását célzó javaslatot a 150 fős pozsonyi törvényhozás 82 nem szavazattal, 59 igen ellenében, 1 tartózkodás mellett nem hagyta jóvá. A döntés a parlament két éjszakán át tartó, botrányokkal tarkított, rendkívüli ülésének a végére tett pontot.

rf

Robert Ficót a mostanival együtt már háromszor próbálta elmozdítani sikertelenül a kormányfői székből az ellenzék. Az előző két próbálkozásra Robert Fico előző, 2006 és 2010 között hivatalban volt kormánya idején került sor.

Az ellenzék a múlt héten arra hivatkozva kezdeményezett bizalmatlansági indítványt Robert Ficóval szemben, mert álláspontjuk szerint a kormány előnytelen üzletet kötve, gyanús körülmények közepette reprivatizálta a Szlovák Gázipari Vállalat (SPP) 49 százalékos részvénycsomagját.

Robert Fico, aki abszurdnak minősítette a visszahívására irányuló ellenzéki kezdeményezést, a tranzakciót azzal indokolta, hogy az lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy ellenőrzése alatt tartsa a gázárakat.

Az SPP az azonos nevű cégcsoport négy vállalatának egyike, a csoport központi eleme. Pozsony szeptember 5-én vásárolta meg az SPP kisebbségi részvénycsomagját a cseh Energetikai és Ipari Holdingtól (EPH) a vállalat 59 millió eurós (megközelítőleg 17,7 milliárd forint) tartozásának átvállalásával. A többségi részvénycsomag eddig is a szlovák állam tulajdonában volt, így a vállalat ismét teljes egészében állami ellenőrzés alá került.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com