Elutasították az életfogytiglanra ítélt volt kínai pártvezető fellebbezését

Elutasította Po Hszi-laj egykori kínai pártvezető fellebbezését a kelet-kínai Santung tartomány bírósága, a korrupciós vádakban bűnösnek talált volt csungkingi párttitkárra életfogytig tartó börtön vár - jelentette pénteken a kínai média.

bírói kalapácsA Hszinhua hírügynökség arra emlékeztetett, hogy Pót szeptember végén találta bűnösnek a bíróság vesztegetés, sikkasztás és hivatali hatalommal visszaélés vádjával. Az egykori nagyhatalmú párttitkár pere csaknem öt napig tartott, ő maga végig tagadta az ellene felhozott vádakat.

A fellebbezés október eleji elfogadása után a kelet-kínai Santung tartomány felsőbb bírósága újból átvizsgálta a peranyagot, és Pót többször újra meghallgatták. A fellebbezés elfogadásához ugyanakkor nem bizonyultak elegendőnek a bizonyítékok - jelentette ki az ítélőszék szóvivője pénteken a kínai központi televízió, a CCTV riportjában.

A bíróság korábban megállapította, hogy Po Hszi-laj 20,4 millió jüan (715 millió forint) kenőpénz elfogadása mellett 5 millió jüant sikkasztott el, továbbá Csungking első számú vezetőjeként visszaélt hatalmával.

Utóbbi eset feleségének, Ku Kaj-lajnak az ügyét érinti, aki - egy segítő közreműködésével - megölte Neil Heywood brit üzletembert, a család régi barátját. Ku pere még tavaly lezajlott, őt szándékos emberölésben találták bűnösnek, amelyért felfüggesztett halálbüntetést kapott. Vang Li-csünt, a botrányt felfedő egykori városi rendőrfőnököt korrupciós vádak miatt és Ku Kaj-laj segítéséért 15 év börtönre ítélték.

A karizmatikus, erőskezű, maoista Po Hszi-lajt alig egy évvel ezelőtt még a következő generációs kínai vezetés legesélyesebb tagjainak sorában tartották számon, ügyét a kínai sajtó az elmúlt évtizedek legnagyobb politikai botrányaként emlegeti.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com