Email-botrány: Clinton tényeket követel, Trump szerint a Watergate-botránynál is jelentősebb lehet az ügy

Donald Trump, republikánus elnökjelölt szerint komoly, a Watergate-botránynál is jelentősebb dolog lehet a háttérben, ha az FBI újra nyomozást indított Hillary Clinton emailjeinek ügyében, vetélytársa, Hillary Clinton tényeket követelt az FBI-tól.

Órák teltek el, mire Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelölt megszólalt azt követően, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója bejelentette az elektronikus levelei ügyében az egyszer már lezárt nyomozás újraindítását.

clinton-emails

A demokrata párti elnökjelölt pénteken délután az iowai Cedar Rapidsban kampányolt, ám beszédében nem utalt a történtekre. A kampányrendezvényről tudósító CNN hírtelevízió riportere akkor azt jelentette, hogy Clinton közvetlen munkatársait sokkolta James Comey FBI-igazgató döntése, és az a tény, hogy az újabb nyomozásról szóló információt a kongresszus republikánus politikusainak írt levelében közölte.

Este, az iowai fővárosban, Des Moines-ban azonban Clinton már sajtóértekezletet tartott és felolvasta nyilatkozatát. Ebben a többi között hangsúlyozta: az FBI-nak nyilvánosságra kell hoznia a "tények teljességét" az újonnan előkerült elektronikus levelekről. "Tizenegy napra vagyunk életünk talán legfontosabb választásától.

A voksolások már tartanak az országban. Az amerikai nép tehát megérdemli, hogy azonnal megismerhesse a teljes tényeket" - olvasta fel nyilatkozatát Hillary Clinton. A politikus kitért arra is, hogy kiszivárgott információk szerint Anthony Weiner, volt demokrata párti képviselő és válófélben lévő felesége, Huma Abedin (Clinton bizalmas munkatársainak egyike) közötti levelezésről lehet szó, de leszögezte, hogy pontos információik nincsenek.

"Hallottunk ezekről a pletykákról. Nem tudjuk, mit higgyünk. Ezért kell az FBI-nak tudatnia, hogy miről van szó" - mondta a demokraták elnökjelöltje. Egyúttal elvetette, hogy az újabb vizsgálat befolyásolná a választókat a döntésben.

Republikánus vetélytársa, Donald Trump, rögtön a vizsgálat újraindításáról szóló információk nyilvánosságra kerülése után egy New Hampshire-i kampányrendezvényen reagált, leszögezte, hogy ez "nagyobb ügy, mint a Watergate-botrány volt".

Este, Iowában kampányolva visszatért a történtekre. Hangsúlyozta, ha az FBI újraindította a nyomozást, akkor a háttérben biztosan komoly dolog lehet. Leszögezte: Clinton megpróbálta átpolitizálni az FBI nyomozását, de meglehet, hogy "mostantól, az FBI bejelentését követően, a választást kevésbé lehet majd elcsalni".

A kampánygyűlésen Trump hívei örömujjongásban törtek ki és Hillary Clintonra utalva azt skandálták: "börtönbe vele!".

James Comey, az FBI igazgatója a kongresszusnak küldött levelében arról tájékoztatta a képviselőket és a szenátorokat, hogy munkatársai - miközben egy ettől független ügyön dolgoztak - új elektronikus levelekre bukkantak, amelyek "hozzátartoznak" a Clinton-féle emailek korábbi vizsgálatának ügyéhez.

Közlése szerint az FBI-nak át kell néznie ezeket a leveleket is, hogy megállapítsa, tartalmaznak-e titkosított információkat, és ennek fényében az FBI korábbi döntése - miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen - változatlanul érvényes-e.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com