Embercsempész-bandát lepleztek le a román hatóságok

Embercsempészet és bűnszövetkezet működtetése gyanújával négy román állampolgárt őrizetbe vett, hármat pedig hatósági felügyelet alá helyezett a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Mehedinti megyei kirendeltsége - közölte kedden honlapján a vádhatóság.A DIICOT azzal gyanúsítja őket, hogy május 15. óta a Dolj megyei - a Vidin-Calafat bolgár-román határátkelő közelében fekvő - Cetate község területén nemzetközi bűnszövetkezetet működtettek a Duna déli partján tevékenykedő tettestársaikkal közösen, hogy arab származású bevándorlókat juttassanak törvénytelenül Nyugat-Európába anyagi haszon ellenében.

Az embercsempészbanda romániai tagjainak feladata az volt, hogy a Bulgáriából csónakokkal átcsempészett migránsokat elbújtassák, Temesvárra szállítsák, majd átszöktessék őket a román-magyar határon. A gyanúsítottak egyike a bűnszövetkezet bolgár - migránsokat verbuváló és Romániába indító - ágával tartotta a kapcsolatot: ő tudta, hogy mikor érkeznek a határsértőket szállító csónakok. A bevándorlókat egy másik gyanúsított félreeső helyekre - egy birtokában lévő szőlőültetvényre vagy juhakolba - szállította szekérrel. A csoport többi tagja különböző haszonjárművekkel a migránsokat később a nyugati határ közelébe szállította.


A DIICOT tudomása szerint a csoport az eltelt két hónapban négy ilyen szállítmányt bonyolított le, ugyanakkor folyamatosan próbálkozott - más utakon Romániába érkezett - bevándorlók összegyűjtésével és a magyar határra szállításával, de ezt vagy a román hatóságok jelenléte hiúsította meg, vagy nem találtak egyszerre elég migránst ahhoz, hogy kifizetődő legyen az út.


Az embercsempészeket hétfő hajnalban fogták el, miközben két gépjárművel 12, személyazonossági iratokkal nem rendelkező, arab származású embert szállítottak a magyar határ felé. A migránsokat a második jármű szállította: az elsőnek "előőrs" szerepe volt, vagyis az volt a feladata, hogy figyelmeztesse a migránsokat szállító jármű vezetőjét, ha rendőrökkel találkozik az úton - részletezte a DIICOT közleménye.


Az akcióban a rendőrség kommandósai és csendőrök segítették az ügyészséget. A DIICOT a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését kérte a Mehedinti megyei törvényszéktől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com