Embercsempészeket fogtak el a román hatóságok

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániába illegálisan érkező arab határsértőket Nyugatra szöktető embercsempész hálózat tagjaira csaptak le kedden a román hatóságok - közölte a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).A vádhatóság 33 Dolj, Temes, Arad, Krassó-Szörény és Arges megyei helyszínen végzett házkutatást kedden a határrendészet és a rendőrségi bevetési egységek részvételével. A DIICOT közlése szerint az embercsempészetre szakosodott bűnszervezetet román, bolgár, iraki és indiai állampolgárok hozták létre 2023 elején.


A banda tagjai azóta a Duna bulgáriai partjáról több ízben csónakkal illegálisan Romániába hoztak át Nyugatra - elsősorban Németországba - eljutni szándékozó arabokat, majd furgonokkal, terepjárókkal Temesvár, illetve Arad térségébe szállították őket. Itt egy-két napig szállást biztosítottak számukra, majd többnyire nyugat-európai országokba tartó teherautók rakterébe bújtatva, 20-30 fős csoportokban indították útnak az embereket.
    

A hatóságok 20 ilyen csoportot, mintegy 500 embert fogtak el, mielőtt sikerült felgöngyölíteniük a hálózatot. A DIICOT szerint az áldozatoktól 4000-5000 eurót követeltek az embercsempészek Nyugatra szöktetésük megszervezéséért, annak ellenére, hogy életveszélyes körülmények között szállították őket. Egy alkalommal többen is megsérültek, amikor furgonjuk balesetet szenvedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com