Emberiesség elleni bűnökkel vádolja Dutertét a Fülöp-szigetek egyik szenátora

A világ vezetőinek meg kellene fontolniuk, hogy szankciókat léptessenek életbe a Fülöp-szigetek ellen, a Nemzetközi Büntetőbíróságnak pedig emberiesség elleni bűnök miatt kellene vizsgálatot indítania Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki elnök ellen - mondta Leila de Lima szenátor, az ország korábbi igazságügyi minisztere a The Guardian című brit baloldali lapnak.

De Lima a lapnak úgy fogalmazott, úgy érzi, veszélyben van az ő élete is, pusztán amiatt, hogy meg meri kérdőjelezni az elnök hadjáratát a drogkereskedők és kábítószer-használók ellen.

image

Duterte nyári hivatalba lépésekor gyakorlatilag szabad kezet adott a hatóságoknak és a lakosságnak, hogy végezzenek azokkal, akikről azt gyanítják, hogy kábítószerrel kereskednek vagy drogosok. Azóta 3800 ember halt már meg, Duterte politikáját pedig a lakosság túlnyomó többsége támogatja.

A szenátort a múlt hónapban eltávolították annak a bizottságnak az éléről, amely az önbíráskodó halálbrigádok ügyét lett volna hivatott felderíteni. Lakcíme és telefonszáma is nyilvánosságra került. Ezért retteg, hogy megölik.

Elköltözött otthonról, és heteken át mint egy betörő, úgy surrant be a saját otthonába. A telefonjára több mint kétezer gyalázkodó üzenet és halálos fenyegetés érkezett. A vizsgálat miatt Duterte először lemondásra szólította őt fel, majd azt mondta neki, hogy akassza fel magát.

Duterte korábban arról beszélt, hogy szívesen lemészárolna hárommillió drogost, és arra bátorította a lakosságot, hogy maguk végezzenek a drogfüggőkkel és a kábítószer-kereskedőkkel. A vérengzésnek áldozatul esett ártatlanokat és gyerekeket Duterte "járulékos kárnak" nevezte. A legfiatalabb áldozat egy ötéves gyerek volt, akinek a nagyapját akarta megölni egy maszkos fegyveres.

A halálbrigádok létét hivatalosan tagadja a manilai kormány.

Leila de Limát viszont azzal vádolják, hogy drogbárókkal áll kapcsolatban, igazságügyi miniszterként társtettes volt a Bilibit börtönben zajló drogkereskedelemben, s ennek bevételeiből a fogva tartottak támogatták szenátusi kampányát.

Azzal is megvádolták, hogy a sofőrje a szeretője, aki egyben azért is felel, hogy begyűjtse a de Limának szánt kenőpénzt. A szenátor szerint mindebből egyetlen szó sem igaz, mindez csak az ellene indított karaktergyilkosság része.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com