Emlékművet emeltek Berlinben a visegrádi négyek tiszteletére

Emlékművet emeltek  a Németországban Adalbert-országoknak is nevezett visegrádi négyek tiszteletére Berlinben, a pénteken felavatott alkotás arra a hozzájárulásra hívja fel a figyelmet, amelyet a Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia alkotta országcsoport adott a német fővárost évtizedekig kettészakító fal ledöntéséhez és a német újraegyesítéshez.A berlini fal egyik leghosszabb megmaradt szakaszánál, a belvárosi Bernauer utcai központi emlékhelynél felállított szobor nem múltba révedő, hanem "jövőorientált" alkotás, és találkozóhelye lesz sok millió embernek, akik felkeresik a  fal maradványait - emelte ki az avató ünnepségen Hans Süssmuth, a nyugat- és közép-európai nemzetek közötti barátság erősítéséért dolgozó német Adalbert Alapítvány elnöke.

A fal maradványait polgári kezdeményezések révén sikerült megőrizni, és ezek sorába illeszkedik a V4-ek hozzájárulását méltató emlékmű is, amely a német egység európai összefüggéseit kiemelve jól illeszkedik a történelmi környezetbe - tette hozzá Axel Klausmeier, az emlékhelyet és kutatóintézetet működtető Berlini Fal Alapítvány igazgatója.


Az ötszögletű - Németországot és a négy visegrádi országot jelképező - talapzaton álló, embernagyságú acélszobor Hans Joachim Albrecht német képzőművész, művészeti teoretikus alkotása. A leginkább egy felegyenesedő embert vagy felszállásra készülő madarat idéző absztrakt szobornak A felemelkedő kuporgó címet adta.


Szavai szerint az ábrázolt mozdulat azt fejezi ki, hogy az ember az elnyomásban, elutasításban és gyászban összehúzza magát, a szabadság, a védettség és az öröm hatására pedig kiegyenesíti hátát és felkel, vagyis "a kuporgó felegyenesedik". Az ünnepségen részt vett számos diplomata és a német politika több rangos szereplője, köztük parlamenti (Bundestag-) képviselők, Rita Süssmuth, a Bundestag korábbi elnöke és Markus Meckel, az NDK első és utolsó demokratikusan megválasztott kormányának külügyminisztere.


A díszvendégek között volt Kónya Imre volt belügyminiszter is, az Adalbert Alapítvány tekintélyes elismerésének idei díjazottja. Az alapítvány Nemzetközi Adalbert-díjat a díjat minden második évben ítéli oda, olyan személyiségeknek, akik kimagasló mértékben járultak hozzá Európa integrációjához, és a nyugat- és közép-európai nemzetek közötti jószomszédi viszony elmélyítéséhez, az európai béke, a szabadság és az együttműködés előmozdításához.


Kónya Imre a szoboravató után a közmédiának nyilatkozva kiemelte, hogy az elismerést korábban Antall József néhai miniszterelnök, Helmut Kohl volt német kancellár és Vacláv Havel néhai cseh államfő és világhírű író is megkapta. "Jó társaságba kerültem" - tette hozzá Kónya Imre, akinek egy külön ünnepségen, várhatóan ősszel adják át az elismerést.


A V4-ek előtt tisztelgő szoborral kapcsolatban aláhúzta: most, amikor oly sok szó esik európai értékekről, nagyon fontos megemlékezni arról, hogy az Antall József idején szövetségbe kovácsolt visegrádi országok elévülhetetlen érdemeket szeretek Németország és Európa egységének megteremtésében. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hozzátette: a magyarok a berlini fal ledöntéséhez és a német egység helyreállításához adott hozzájárulásukkal már bizonyították, hogy nem szűkkeblűek, hiszen amikor a britek, a franciák, az amerikaiak és az oroszok gyanakodva tekintettek a német egységre, Magyarország a többi visegrádi országgal együtt kiállt a németek mellett.


Ezt nem felejtették el Németországban, és "ma is tudják, hogy nem Európa ellen vagyunk, amikor megfogalmazzuk sokszor sajátos véleményünket, hanem más módon tartjuk életképesnek az Európai Uniót". Remélhetőleg felismerik majd, hogy "nekünk van igazunk, és belátják, hogy ha hosszú távon akarunk Európát, akkor az a járható út, amelyet a visegrádi országok kijelöltek" - mondta a Fidesz parlamenti képviselője.    


Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke aláhúzta: a németek értékelik az újraegyesítésben betöltött magyar szerepet, és meg is emlékeznek róla, de "azt is látni kell, hogy van számtalan olyan politikai vitánk, ahol meg nem értés, egyet nem értés, és időnként intolerancia" is előfordul. Azonban mindez nem a német kormányra, hanem a közvélemény alakítói és a politikai elit egy részére jellemző - mondta Gulyás Gergely.


A fideszes politikus hozzátette: a viták ellenére egész biztos, Magyarországnak és visegrádi országoknak Európában hosszútávon Németország marad a legfontosabb partnere, és a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) révén Németország "meghatározó vezető szerepbe" kerül az Európai Unióban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com