Engedélyezték a muzulmánoknak a vécépapír használatát

Ami másnak természetes, ahhoz a törököknek engedélyt kellett kérni.


Az iszlám híveinek a napokban hivatalosan is engedélyezte a török vallásügyi hivatal, azaz a Diyanet, hogy vécépapírt használhassanak. Persze csak akkor, ha kijelentik, hogy nem sértik meg mindezzel a vallási előírásokat - írja a Hürriyet török lap.

Törökország legnagyobb vallási dolgokkal foglalkozó intézménye felügyeli az összes mecset és imám életét.

A Diyanet szerint csak akkor lehet vécépapírt használni, ha nem áll fenn lehetőség a vízzel való tisztálkodásra.

n_80671_1

A kérdéssel kapcsolatos döntvény az ún. fatwa alapján a muzulmán imát csak tisztálkodás után lehet elvégezni és erre a megfelelő mód a víz. Ha viszont erre nincs lehetőség, akkor más tisztítóanyagokat is használhatnak, köztük a vécépapírt.

Ezt annak ellenére jelentették ki, hogy a törvényeik szerint a papír nem használható tisztálkodásra, mert az íráshoz szükséges.

A Hürriyet a cikkben említést tesz a Diyanet egy március végi döntésére, amelyben engedélyt adtak a hívőknek, hogy alkoholtartalmú tisztítószereket használjanak, ha azok tisztításra készültek. De azt is meghatározták, hogy ima előtt a ruháról és a testről vízzel kell eltüntetni az alkoholos tisztítószereket, ha ráfröccsennek. Viszont egy alkoholos tisztítószerrel felmosott padlón már nem kell újra vízzel végigmenniük.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com