Ennek a durva balesetnek a látványa emberek millióit sokkolta le! - videó

Egy belga autópályán történt balesetről készült szélvédőkamerás videót már milliók látták az interneten.


A felvétel annyira sokkoló, hogy csodának számít, hogy az autó vezetője túlélte a borzalmas ütközést.

7203151

A dupla ütközés a sofőr hibájából történt, a rutinból történt vezetése miatt. A szörnyű esetre még a belga közlekedésbiztonsági intézet is felfigyelt és a felvételt nyilvánosságra hozták.

„Durva felvétel, de remélhetőleg ezt látva az autósok óvatosabban fognak vezetni” – közölte a szóvivőjük.

A videót először a Facebookra tette fel egy lengyel férfi, de azóta már milliók látták és több százezren osztották meg.

Az autót vezető 25 éves belga nő az ütközéskor szétzúzta a kézfejét és eltört két csigolyája és a beszámolók szerint egy ideig kómába is esett. De már jobban van és van esélye a teljes gyógyulásra.

7203148

A történtekkel kapcsolatban interjút adott a hin.be oldalnak, ahol arról beszélt, hogy még őt is sokkolta a felvétel látványa.

A videó azóta is terjed az interneten és a hozzáírt kommentek alapján az internetezők szerint ezt mindenkinek látni kell, aki vezet vagy jogosítványt akar szerezni.

„Két kamaszlányom van, akik vezetnek. Mindketten megnézik ma este ezt a felvételt” – írta egyikük.

Sőt valakik szerint még autósiskolákban is kötelezővé kéne tenni az ilyen felvételek bemutatását. Azért, hogy az autót vezetni akarók tisztában legyenek azzal, hogy aki a volán mögé ül  „fél lábbal a börtönben, fél lábbal a temetőben van”.

Egy korábbi cikkünkben ITT már bemutattunk egy motoros videóját, aki halálos ütközésben vesztette életét. A történteket a fejkamerája rögzítette és az anyja engedélyével közlekedésbiztonsági kampányhoz használták fel Angliában. Az asszony azért egyezett bele, mert ha csak egy életet meg lehet ezzel menteni, már megérte nyilvánosságra hozni a videót.



Forrás: hír24

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com