ENSZ: világszerte minden negyedik ember még mindig nem jut biztonságos ivóvízhez

Világszerte minden negyedik ember még mindig nem jut hozzá biztonságos ivóvízhez - hívta fel a figyelmet az ENSZ a víz világhete alkalmából kedden közzétett jelentésében.Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) honlapján publikált dokumentum a továbbra is fennálló egyenlőtlenségekre is ráirányította a figyelmet, amelyek miatt a kiszolgáltatott közösségek nem tudnak megküzdeni a problémával.

Az elmúlt évtizedekben ugyan történt előrelépés, de globálisan még mindig több milliárd ember nem jut hozzá teljes mértékben az alapvető víz-, szennyvíz- és higiéniai szolgáltatásokhoz, ami fokozza a megbetegedések kockázatát és a társadalmi kirekesztettségüket - állapították meg a jelentésben, amely a Haladás a háztartások ivóvízellátásában és szennyvízelvezetésében 2000-2024: különös tekintettel az egyenlőtlenségekre címet kapta.
Az elemzés szerint a legnagyobb egyenlőtlenségek az alacsony jövedelmű országokban, bizonytalan körülmények között, vidéki közösségekben élő emberek, a gyermekek, valamint az etnikai kisebbségek és az őslakos csoportok esetében tapasztalhatók.

A jelentés legfontosabb megállapításai között szerepel, hogy az elmúlt évtizedben elért eredmények ellenére világszerte 2,1 milliárd, tehát minden negyedik ember még mindig nem jut hozzá a tiszta ivóvízhez, köztük 106 millióan kezeletlen felszíni forrásokból isznak.

Azt is kiemelték, hogy 3,4 milliárd ember él biztonságosan kezelt szennyvízelvezetés nélkül, köztük 354 millióan a természetben végzik el szükségleteiket. A jelentés szerint 1,7 milliárd ember nélkülözi otthonában az alapvető higiéniai szolgáltatásokat, köztük 611 millió semmiféle szolgáltatáshoz nem jut hozzá.

A szerzők megállapították, hogy a legkevésbé fejlett országok lakóinak esetében több mint kétszer nagyobb a valószínűsége, hogy nem férnek hozzá az alapvető ivóvíz- és szennyvízelvezetési szolgáltatásokhoz, mint más országokban, és több mint háromszoros a valószínűsége, hogy nincsenek otthonukban alapvető higiéniai szolgáltatások.

A szegény országokban a biztonságosan kezelt ivóvízzel való ellátottság 38 százalékponttal alacsonyabb más országokhoz viszonyítva. A vidéken élők esetében történt előrelépés, de még mindig rosszabb helyzetben vannak, mint a városi lakosság. A biztonságosan kezelt ivóvízzel való ellátottság 2015 és 2024 között 50 százalékról 60 százalékra, az alapvető higiéniai ellátás pedig 52 százalékról 71 százalékra nőtt, miközben a városi területeken az ivóvízzel való ellátottság és a higiéniai ellátás nem változott - írták a jelentésben.

Hetven ország adatai alapján azt állapították meg, hogy miközben a legtöbb nő és serdülő lány hozzájut menstruációs termékekhez, és van olyan helyiség, ahol rendbe szedheti magát, de sokan vannak, akik ezt nem tehetik a szükséges gyakorisággal.

A 15-19 éves lányok esetében az adatok szerint kevésbé valószínű, hogy menstruációjuk alatt iskolai, munkahelyi vagy szabadidős tevékenységekben vegyenek rész, mint a felnőtt nők.

Az adatközlő országok közül a legtöbb régióban elsősorban a nők és lányok feladata a víz beszerzése, a legtöbb szubszaharai, valamint közép- és dél-ázsiai országban naponta több mint fél órát töltenek vízgyűjtéssel.

A 2030-ig kitűzött fenntartható fejlődési célok között szerepel az alapvető víz-, szennyvíz- és higiéniai szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáférés megteremtése. A - már megkezdődött -utolsó öt évben ehhez fel kell gyorsítani a fejlődést - figyelmeztetett a nemzetközi szervezet, megjegyezve, hogy közben a kitűzött cél egyre elérhetetlenebbnek tűnik.

"A víz, a higiénia és a szennyvízelvezetés nem kiváltságok, hanem alapvető emberi jogok" - szögezte le Ruediger Krech, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) környezetvédelmi, éghajlatváltozási és egészségügyi igazgatója, hozzátéve, hogy a fenntartható fejlődési célok megvalósításához különösen a leginkább perifériára szorult közösségek esetében kell haladást elérni.

"Ha a gyermekek nem jutnak hozzá biztonságos vízhez, szennyvízelvezetéshez és higiéniai szolgáltatásokhoz, akkor veszélybe kerül az egészségük, az oktatásuk és a jövőjük" - hangsúlyozta Cecilia Scharp, az UNICEF WASH (water, sanitation, hygiene) programjának igazgatója, aki azt is kiemelte, hogy az egyenlőtlenségek különösen a lányokat sújtják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com