EP: a választók jelentős részét foglalkoztatja a bevándorlás kérdése

A 2019-es, május végén tartott európai parlamenti választások részvételi arányának növekedésében szerepet játszott Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit), továbbá uniós szinten a szavazók 34 százaléka, Magyarországon 37 százaléka tartotta fontosnak a bevándorlás kérdését - közölte az Európai Parlament hétfőn közzétett felmérésében.A jelentés szerint a választásokon az arra jogosultak 50,6 százaléka vett részt, amely 1994 óta a legmagasabb arány. A megemelkedett részvétel főként a fiatalok fokozódó érdeklődésének köszönhető, a 25 év alattiak 14 százalékkal, a 25-39 év közöttiek 12 százalékkal többen vettek részt a választásokon, mint az azt megelőző, 2014-ben tartott voksolás alkalmával.

    
Az emelkedés Lengyelországban, Romániában, Spanyolországban, Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban, valamint Magyarországon különösen jelentős volt, utóbbiban a 2014-es 28,97 százalékról 2019-re 43,58 százalékra növekedett a részvételi arány. A részvétel nyolc tagállamban csökkent, noha csak kevesebb mint három százalékkal. A választási részvétel öt országban - Belgiumban, Bulgáriában, Luxemburgban, Cipruson és Görögországban - kötelező - jegyezték meg.
    

A válaszadók szerint a 2019-es európai választásokon voksolók saját állampolgári felelősségérzetük miatt mentek el szavazni, és azért, mert úgy vélik, hogy a részvétellel változást indíthatnak el. Magyarországon az állampolgári kötelesség érzése - 41 százalék - mellett a hozzájuk legközelebb állónak érzett párt melletti kiállás - 25 százalék - ösztönözte leginkább választási részvételre az embereket. Az európai választók emellett 25 százalékban az Európai Unió mellett - Magyarországon 22 százalékban - is határozottan ki akartak állni.
    

Uniós szinten leginkább, 44 százalékban a gazdaság és a növekedés - Magyarországon 41 százalék -, 37 százalékban az éghajlatváltozás - Magyarországon 29 százalék - és 37 százalékban az emberi jogok és a demokrácia ügye - Magyarországon 39 százalék - határozta meg, hogy a választók kire szavaznak. Uniós szinten továbbá a szavazók 34 százaléka, Magyarországon 37 százalékuk tartotta fontosnak a bevándorlás kérdését. 16 országban - köztük Magyarországon - a gazdaság foglalkoztatta leginkább a választókat, nyolc tagállamban pedig az éghajlatváltozás.
    

A felmérésből kiderült az is, hogy az európai válaszadók több mint kétharmada - 68 százaléka, Magyarországon 84 százaléka - szerint országuk jól járt az uniós tagsággal, ez 1983 óta a legmagasabb érték. Az európaiak többsége, 56 százaléka azzal is egyetért, hogy véleménye számít az unióban. Ez az érték hét százalékkal magasabb, mint 2019 elején volt, és egyben a legkedvezőbb eredmény 2002 óta. Magyarországon a válaszadók 55 százaléka véli úgy, hogy számít a véleménye az unióban, ez kilenc százalékpontos emelkedést jelent az előző választás alkalmával regisztrált adathoz képest - derült ki az EP felméréséből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com