EP-képviselők szankciókat szorgalmaznak

Több mint száz európai parlamenti képviselő szankciók bevezetésérére szólította fel pénteken nyílt levélben Josep Borrellt, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét az orosz ellenzéki politikusokkal és újságírókkal szemben elkövetett merényletek felelősei ellen.A levelet aláírók továbbá az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen augusztus utolsó hetében elkövetett, feltételezett mérgezéses merénylet "teljes és átlátható" kivizsgálására szólítanak fel. A képviselők hangsúlyozták azonban, hogy "erősen kételkednek az orosz hatóságok hajlandóságában, hogy az ügyet megfelelően kivizsgálják", utalva arra, hogy a meggyilkolt oknyomozó újságíró Anna Politkovszkaja és a novicsokkal megmérgezett korábbi kettős ügynök, Szergej Szkripal ellen elkövetett támadásokat követő orosz vizsgálatok nem hoztak kielégítő eredményt.

   
Josep Borrell, csütörtök este közzétett nyilatkozatában közös nemzetközi reagálásra szólított fel Navalnij ügyében, és hangsúlyozta, hogy az unió "fenntartja a jogot a megfelelő intézkedések megtételére, egyebek között korlátozó intézkedések révén". Alekszej Navalnij az orosz államfő egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett.


A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították gyógykezelésre. A szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg (Bundeswehr) vegyi fegyverekkel foglalkozó szakértői laboratóriumukban kimutatták, hogy az egykori szovjet hadsereg által kifejlesztett, novicsok típusú harci idegméreg egy fajtájával mérgezték meg. A német kormány már közölte, hogy megkezdi az egyeztetést uniós, illetve NATO-partnereivel a megfelelő válaszlépésekről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com