Építőanyagokat adott át árvízkárosult székely családoknak az Ökumenikus Segélyszervezet

Székelyföldi segélyprogramja keretében építőanyagokból álló adományt adott át három árvízkárosult nagyborosnyói család számára az Ökumenikus Segélyszervezet - olvasható a szervezet által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben. Jelezték, ez az első három család, amelyik ilyen adományt kapott.Kiemelték azt is: ezzel egy időben ivóvízadományokat osztanak a Maros megyei Kis-Küküllő mentén fekvő Gyulakután, Havadtőn és Kelementelkén is, ahol a parajdi bányakatasztrófa következtében megemelkedett sótartalom miatt fogyasztásra és főzésre is alkalmatlanná vált a vezetékes víz.

Folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet országos adománygyűjtése is, amelynek keretében június 2-a óta már 274 millió forint felajánlás érkezett a segélyszervezet 1353-as adományvonalára, és adományszámlaszámára - tették hozzá.

Azt írták: a természeti katasztrófa során leginkább sérült ingatlanok esetében azért volt szükség gyors beavatkozásra, mert az épületek kiszáradása további állapotromlást okoz, és emiatt szükséges az azonnali megerősítésük. Az egyenként 500 ezer forint értékű adomány többek között cementet, téglát, laminált padlót és a ház használhatóságához szükséges szanitereket tartalmazott.

A közleményben idézik Révfalvi Dorottyát, az Ökumenikus Segélyszervezet székelyföldi segélyprogramjának vezetőjét, aki elmondta: "folyamatosan zajlik a település ingatlanainak felmérése, a károsodás mértéke és típusa alapján történő segélyáruk összeállítása és beszerzése, amiket a közeljövőben utalványos rendszerben fogunk kiosztani, hogy minél hamarabb újra használatba vehessék otthonaikat a károsult családok". "Mindeközben munkatársaink a környező településeken is felmérik az árvíz okozta károkat" - tette hozzá.

Hangsúlyozták, hogy az összefogáshoz a 1353-as adományvonal hívásával június 15-ig lehet csatlakozni. Minden hívás, illetve SMS 500 forint felajánlást jelent. Akik nagyobb összegű támogatással szeretnék kifejezni szolidaritásukat, azok a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon "Székelyföld" megjelöléssel tudnak segíteni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com