Erdélyben az átlagosnál alacsonyabb a részvétel

Délelőtt helyi idő szerint 10 óráig a választási névjegyzékben szereplő 18,9 millió választópolgár 5,22 százaléka adta le voksát.

Ez meghaladja a négy évvel ezelőtti parlamenti választások első három órájában feljegyzett 4,5 százalékos részvételt. Az átlagnál magasabb, 7 százalékot meghaladó részvételt az ország déli részén, Teleorman, Olt és Dambovita megyében jegyezték fel, alacsonyabbat pedig, 3,7 százalék alatti értékeket Máramarosban, Beszterce-Naszód és Szeben megyében. Hargita megyében 4,9, Kovászna megyében 4,1 százalékos volt a részvétel.



A legutóbbi parlamenti választásokon az első három órában Hargita megyében a jogosultak csak 3,5, Kovászna megyében pedig 3,1 százaléka adta le voksát.
Maros megyében most 4,6 százalékos részvételt regisztráltak a négy évvel ezelőtti 3,8 százalékhoz képest. 2012-ben a magyar szavazatokért versengő két magyar politikai alakulat közül csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jutott be a bukaresti parlamentbe 5,1 százalékos támogatottsággal, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjei az országos voksok 0,7 százalékával kiestek. A legutóbbi népszámláláson Románia lakosságának 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak. A megyei választási bizottságok nem jeleztek még komolyabb rendellenességet.
Az időjárás is kedvez a szavazásnak: míg 2012 decemberében hóvihar akadályozta a voksolást, most csapadékmentes és az évszakhoz képest melegebb az időjárás országszerte. Vasárnap a kétkamarás bukaresti parlament 312 képviselőjét, és 136 szenátorát választja meg Románia 18,9 millió szavazópolgára.

A bukaresti képviselőházba rajtuk kívül 18 nemzeti kisebbségi szervezet könnyített eljárással juttathat egy-egy parlamenti képviselőt. A szavazóhelyiségek mindenütt helyi idő szerint 21 óráig tartanak nyitva.

MTI

Hozzászólások

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

http://ujhazak.com