Erdélyi magyar lapok: két rossz jelölt közül lehet választani a második fordulóban

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Nem hozott igazi meglepetést a romániai elnökválasztás vasárnap tartott első fordulója, ám a második fordulóban két rossz jelölt közül lehet majd választani - vélekedtek az erdélyi magyar lapokban kedden közölt véleménycikkek szerzői.A Krónika vezércikkében úgy véli: nem történt nagy meglepetés a romániai elnökválasztás vasárnap tartott első fordulójában. Klaus Iohannis fölényes győzelme a cikkíró szerint azért érthetetlen, mert a szász politikus első mandátuma idején erősen passzívnak bizonyult.

Értékelése szerint a szociáldemokrata Viorica Dancila második fordulóba jutása azt jelzi, hogy ezt az alakulatot nem lehet leírni. A lap a liberális Dan Barnát - a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) harmadik helyen végzett jelöltjét - nevezi a vasárnapi megmérettetés vesztesének.

    
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Krónika értékelése szerint felemás teljesítményt nyújtott: Kelemen Hunor pártelnöknek sokakat sikerült meggyőznie az államfőválasztás fontosságáról, viszont az általa elért eredmény jócskán elmarad a magyarság számarányától. A Háromszék napilap vezércikkírója szerint az erdélyi magyarok számára sok jót nem hoz a második forduló. "Mint már annyiszor, ismét két rossz közül kell a kisebbiket választanunk. Eddig sem ígértek semmit nekünk, így legalább nem kell csalódnunk, ha nem teljesítik" - vélte a cikkíró.


A lap szerint ha a két jelölt továbbra is csak saját táborában hajlandó kampányolni, és hívei biztonságot nyújtó köréből üzenget a másik tábornak, félő, hogy sokak számára tét nélkülivé válik a második forduló, és még annyian sem mennek el szavazni, mint az elsőben. A marosvásárhelyi Népújság cikkírója úgy vélte: az, hogy Klaus Iohannis addig nem nyugszik, amíg nem sikerül eltüntetni a PSD-t a politikai színtérről, még egy pártelnökhöz is méltatlan lenne. Az efféle célok megvalósítása legkevésbé sem tartozik egy államfő hatáskörébe.
   

A Maszol.ro hírportál még hétfőn megjelent véleménycikkében úgy vélte, szinte mindegy, hogy végül a jobbközép politikai alakulat jelöltje: Klaus Iohannis vagy a szociáldemokrata Viorica Dancila nyeri meg a választások második fordulóját. "Iohannis nem vetkőzte le még a beszélő robot mezét, Dancila pedig amint kinyitja a száját, azonnal butaságot mond" - állapította meg a cikkíró.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com