Erdélyi Magyar Szövetség: milliók életét kockáztatja az ortodox egyház és a belügyminisztérium

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) szerint milliók életét kockáztatja az ortodox egyház és a belügyminisztérium azzal, hogy megegyeztek az ortodox húsvét megünnepléséről.Az erdélyi ellenzéki magyar pártok szövetségével létrejött Erdélyi Magyar Szövetség arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hét végén a nyugati keresztény egyházak híveinek tömegei értették meg, a jelenlegi válságos helyzetben milyen kiemelt jelentőségük van a hatósági óvintézkedéseknek, melyek - helyesen - felülírtak eddigi szokásokat is.

    
Az EMSZ megdöbbentőnek és felháborítónak tartja a román ortodox egyház és a bukaresti belügyminisztérium azon megállapodását, melynek értelmében az ortodox nagypénteken és nagyszombaton "lazítanak a kijárási korlátozásokon". Megállapította: milliók életét kockáztatja az ortodox egyház és a belügyminisztérium, és a kijárási korlátozások enyhítése egyértelműen diszkriminatív a nem ortodox vallású román állampolgárokra nézve.
   

"Intézkedésével a román kormány egyértelműen kapitulált az ortodox egyház túlerejével szemben, mely egyrészt jól mutatja az utóbbi túlzott és veszélyes ráhatását a román államvezetésre" - állapította meg az EMSZ. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a közelgő választások alkalmával az ortodox vallású szavazók politikailag irányított mozgósításával hálálják majd meg a mostani szívességet.
    

Az EMSZ szerint a világjárvány csak összefogással fékezhető meg, ezért a szövetség arra kérte az ortodox vallásúakat, hogy ne éljenek a számukra biztosított lehetőséggel, és a húsvét belső békéjét, valamint a feltámadás örömét otthonaik biztonságában éljék meg. Az állásfoglalást az EMSZ-t alkotó pártok elnökei, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke írta alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com