Erdogan a terrorizmus elleni harcról és a puccskísérletről fog beszélni az ENSZ-ben

Az ENSZ Közgyűlésének New York-i ülésszakán részt vevő török küldöttség a szíriai és az iraki válság, a terrorizmus elleni a harc, valamint a júliusi puccskísérlet témáit veti fel majd - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn az isztambuli Atatürk repülőtéren, mielőtt maga is elutazott a rendezvényre.

Az államfő beszédében jelezte, hogy a Törökország által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezet az Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadművelet keretében megtisztította Észak-Szíria határ menti területeit az Iszlám Állam (IÁ) terroristáitól, amit követően déli irányba, Báb város felé nyomul tovább.

erdogan

Abdulkadir Selvi, a Hürriyet című török napilap publicistája hétfői írásában arra világított rá, hogy Erdogan New Yorkban új javaslatokkal áll elő az IÁ elleni küzdelemre és a menekültügyi válságra vonatkozóan. Mint fogalmazott: Törökország a szíriai hadműveletnek köszönhetően tisztázta magát a vád alól, hogy támogatja az IÁ-t.

Ankara a július 15-i puccskísérletért a Pennsylvaniában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és az általa kiépített hálózatot teszi felelőssé. Törökország Gülen letartóztatását kérte az amerikai hatóságoktól, mert attól tart, hogy a férfi külföldre szökik. A török vezetés Gülen kiadatását is kérte Washingtontól.

Selvi úgy tudja, hogy Bekir Bozdag igazságügyi miniszter a korábban Washingtonba küldött bizonyítékok mellett újabb dokumentumokat visz magával.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com