Erdogan: Cipruson a kétállami megoldáson kívül nincs más kiút

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán Ankarában kijelentette, hogy Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök minapi állásfoglalásával szemben az évtizedek óta kettéosztott Ciprus ügyében "a kétállami megoldáson kívül nincs más kiút".Micotákisz hétfőn Níkosz Anasztasziádisz ciprusi elnökkel találkozott Nicosiában, hogy összehangolják álláspontjukat a ciprusi béketárgyalások újraindítását célzó, ENSZ-szervezte márciusi konferencia előtt. Micotákisz és Anasztasziádisz egyetértett abban, hogy a ciprusi görög és török közösség közötti konfliktusnak csakis szövetségi megoldása lehet.


A görög kormányfő egyúttal kitartott amellett, hogy a sziget újraegyesítését csakis az ENSZ határozatainak keretein belül lehet elérni, amelyek szerint a tárgyalások alapja egy szövetségi, két közösségből, két tagállamból álló állam, egy szuverenitással és állampolgársággal. Erdogan szerdán a török kormánypárt parlamenti frakcióülésén tartott beszédében kijelentette: "szó sincs már ilyen vagy olyan szövetségről, lépjetek túl ezen!"

    
A márciusi konferencián az ENSZ-en, a ciprusi görög és török közösségen kívül részt vesz Görögország, Nagy-Britannia és Törökország is. A török elnök szerdán jelezte, hogy Törökország a ciprusi helyzetet illetően csak a kétállami megoldás feltételével ül tárgyalóasztalhoz, ellenkező esetben "mindenki megy a maga útján".
    

Erdogan a felszólalásában felidézte, hogy Törökország és Görögország január 25-én Isztambulban folytatta a csaknem öt éve megszakadt tárgyalásait a két ország közötti vitás kérdésekről, és ennek kapcsán felvetődött annak lehetősége, hogy találkozik Micotákisszal. "Abban az esetben, ha ez így megy tovább, nem fogunk tudni veled asztalhoz ülni" - jelezte a török államfő a görög miniszterelnök kijelentéseivel kapcsolatban, majd aláhúzta, hogy Micotákisznak "tudnia kell, hol a helye".
    

Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre. Az Észak-ciprusi Török Köztársaságot kizárólag Ankara ismeri el. Törökország körülbelül 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béketárgyalások mindmáig nem vezettek eredményre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com