Erős partnerség építését szorgalmazta Maia Sandu moldáv elnök Bukarestben

Megvan minden előfeltétele annak, hogy Románia és a Moldovai Köztársaság erős és kölcsönösen előnyös partnerséget építsen, ugyanis politikai értelemben történelmi helyzet alakult ki Moldovában, Bukarest pedig erőteljesen támogatja Chisinaut - jelentette ki Maia Sandu moldovai államelnök Bukarestben, miután megbeszélést folytatott Klaus Iohannis román elnökkel.A felek közös sajtótájékoztatóján Sandu azt mondta, hogy történelmi eredményeket érhetnek el a következő években a két ország viszonylatában, és az elkövetkező évek a "legjobbak, legsikeresebbek" lehetnek. Felidézte, hogy a két ország viszonya jelentősen javult azóta, hogy ő tavaly decemberben megnyerte az elnökválasztást, majd júliusban az őt támogató Európa-barát Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) abszolút többséget szerzett a moldovai parlamentben.
    

A nyugatbarát Maia Sandu megköszönte a román hatóságoknak, hogy hathatós támogatást nyújtottak az elmúlt időszakban. Kiemelte, hogy Románia félmillió adag koronavírus elleni oltást és védőfelszerelést adományozott keleti szomszédjának, a moldovai gazdák tavasszal 6000 tonna gázolajat kaptak, az őszi energiaválság idején pedig Románia fűtőolajjal segítette Moldovát.
    

Kiemelte, hogy Bukarest elkötelezett támogatója Moldovának gazdasági, politikai, diplomáciai, kulturális és oktatási területen egyaránt. Hangsúlyozta, hogy mostani látogatása alkalmából a két ország oktatási miniszterei aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Románia és Moldova kölcsönösen elismeri az oktatási intézményeik által kibocsátott okleveleket. Az együttműködés prioritásai között említette a villamosenergia-hálózatok összekapcsolását és a közúti kapcsolatok fejlesztését.
   

Klaus Iohannis arról biztosította moldovai kollégáját, hogy Bukarest részéről "pártok feletti, tartós és elsöprő" támogatásnak örvend hazája, és Románia marad Moldova legközelebbi barátja. Iohannis reményét fejezte ki, hogy a decemberi keleti partnerségi csúcstalálkozón az EU határozott kötelezettséget vállal a keleti partnerséghez tartozó azon országokkal, például Moldovával szemben, amelyekben a reformok végrehajtása előrehaladott szakaszban van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com