Érvénytelennek nyilvánította Donald Trump az elődje által adott kegyelmeket

Érvénytelennek nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a Truth Social oldalon hétfőn közzétett bejegyzésében azokat a kegyelmeket, amelyekről Joe Biden előző elnök rendelkezett hivatali idejének végén."Ezennel érvénytelennek, semmisnek és hatályon kívülinek nyilvánítom azokat a kegyelmeket, amelyeket Bágyadt Joe Biden adott a Politikai Gengszterek Véletlenszerűen Összeállított Bizottsága tagjainak és másoknak, mert ezeket a rendeleteket automatizált aláírással látták el. Azaz Joe Biden maga nem írta alá őket, és ami még fontosabb, nem is volt róluk tudomása. Azoknak a dokumentumoknak a tartalmát senki nem magyarázta el Bidennek, aki nem is hagyta jóvá őket" - írta Trump.

Az amerikai elnök szerint Bidennek "fogalma sem volt ezekről", azok pedig, akik tudtak róla, "elképzelhető, hogy bűncselekményt követtek el".

"Ebből adódóan ennek a bizottságnak a tagjai, akik az ellenem és sok más ártatlan ember ellen folytatott boszorkányüldözés két éve alatt minden bizonyítékot megsemmisítettek és töröltek, jobb ha tudják, a legmagasabb szinten indulhat vizsgálat ellenük" - állt Trump bejegyzésében, amelyben még hozzátette: "feltehetően ők voltak a felelősök azokért a dokumentumokért, amelyeket a nevükben országunk történetének legrosszabb elnökének tudomása vagy jóváhagyása nélkül aláírtak".

Joe Biden hivatali idejének utolsó óráiban előzetes kegyelemben részesítette a Capitolium elleni támadást vizsgáló bizottság tagjait, valamint Mark Milleyt, az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának korábbi parancsnokát és az amerikai járványügyi hatóság volt vezetőjét, Anthony Faucit.

December elején saját fiát, Hunter Bident is kegyelemben részesítette két bűncselekményben, valamint mentesítette minden, 2014. január 1-je és 2024. december 1-je között tett cselekményének jogkövetkezménye alól.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com