Esszét kell írnia a drogdílernek

Alkalmatlan a közmunkára, ezért a kábítószerek veszélyeiről és hatásukról a társadalomra címmel kell esszét írnia Terry Bennettnek. 20120219-marihuana-cannabis-drog1391-tobol-allo2
Snowboardozás közben összeütközött valakivel hat évvel ezelőtt az a 32 éves férfi, akinél majdnem egykilónyi kannabiszt találtak a rendőrök.
A letartóztatott Terry Bennett már bíróság elé is állt, ahol nem mindennapi ítélet született.

Julian Lambert bíró egy év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, és 240 óra közmunkát, ezzel azonban probléma akadt, ugyanis a vádlott a korábbi ütközésben, olyan súlyos vállsérülést szerzett, ami miatt képtelen közmunkát végezni.
A találékony bíró ettől nem esett kétségbe, hanem egy meglepő, új ítélettel állt elő, mégpedig azzal, hogy Bennett írjon ötezer szavas esszét a kábítószerek veszélyeiről és hatásukról a társadalomra címmel.

A drogdílert nagyon meglepte a feladat, hiszen évek óta nem írt esszét, és megpróbált alkudozni a bíróval, hogy nem írhatna-e inkább a kannabisz ellen és mellett szóló érveket, de ebbe Lambert bíró nem ment bele, mert a kannabisz illegális, és ezért mellette szóló érvekről szó sem lehet.

A dolgozatnak tehát, arra kell rávilágítania, hogy a kannabisz pszichózist okoz, amelynek a gyógyítási költségeit az állam állja, valamit a kábítószer használata növeli a rák kockázatát.
Bennettnek április 4-ig van ideje elkészülni a munkájával, amit a pártfogójának kell leadnia.

(Forrás: Webbulvár)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com