Észak-Atlanti Tanács - Orosz kollégájukkal tárgyalnak a NATO védelmi miniszterei

Orosz kollégájukkal, Szergej Sojguval tárgyalnak szerda reggel a NATO tagállamok védelmi miniszterei a NATO-Oroszország Tanács ülésén olyan kérdésekről, amelyekben az észak-atlanti szövetség együttműködik Moszkvával és olyanokról is, amelyekben nézeteltérés van a NATO és Oroszország között.

Nato kerekasztalAnders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára a tanácsülést megnyitva a terrorizmus elleni együttműködést és a közös munkát emelte ki Afganisztán stabilitásának erősítésében, majd kitért a nyugati országok tervezett rakétavédelmi rendszere körüli vitára is.

"Egyelőre nem értünk egyet abban, hogy hogyan dolgozzunk együtt ezen, de abban igen, hogy az egyeztetések folytatása az előremutató út" - hangoztatta Rasmussen.

Nyomatékosította, hogy a NATO a földön és a levegőben is együttműködik Oroszországgal. Az "Éber Égbolt"-művelet keretében például polgári repülőgépek eltérítése esetére gyakorolták a közös fellépést, és NATO-megfigyelők jelen voltak a legutóbbi, Zapad-2013 orosz-fehérorosz közös hadgyakorlaton, valamint orosz-belarusz megfigyelők is részt vesznek majd a november eleji, lengyelországi és lettországi, Steadfast Jazz NATO-gyakorlaton. Emellett a politikus a kalózok elleni közös fellépést és az Afganisztán stabilitásának erősítésében való együttműködést sem mulasztotta el megemlíteni.

Rasmussen kitért arra is, hogy a NATO-tagállamok örömüket fejezik ki az Egyesült Államok és Oroszország között létrejött megállapodással kapcsolatban a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről. Át fogjuk tekinteni, milyen lépések történtek, az azóta eltelt időben - zárta az ülést megnyitó bevezetőjét Rasmussen, majd udvariasan távozásra szólította fel az újságírókat, a NATO-Oroszország Tanács védelmi miniszteri ülése pedig zárt ajtók mögött folytatódott.

Utoljára 2011-ben volt védelmi miniszteri szintű NATO-orosz tanácsülés, Szergej Sojguval pedig most találkoznak először az észak-atlanti tárcavezetők.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com