Észak-Koreai pártvezető Pekingben: Phenjan nem hagy fel atomprogramjával

Észak-Korea nem kíván felhagyni atomprogramjával - mondta sajtóértesülések szerint Ri Szu Jong, a Koreai Munkapárt alelnöke, a párt politikai bizottságának tagja kínai vendéglátójának, a Kínai Kommunista Párt (KKP) nemzetközi főosztályát vezető Szung Taónak Pekingben.

A magas rangú észak-koreai vendég, aki egyben pártja nemzetközi ügyeiért is felelős, kedden kezdett Kínában látogatást, amelyet megfigyelők meglepetésszerűnek nevezték; a csütörtökig tartó vizitről Phenjan is csak szerdán közölt először hírt.

Eszak_Korea_atom_576

A beszámolók szerint Ri tájékoztatta miniszteri rangú partnerét a Koreai Munkapárt múlt hónapban - 36 év után először - tartott kongresszusáról, kiemelve, hogy országa egyszerre törekszik a gazdaságépítésre és nukleáris erejének fejlesztésére.

A kétoldalú találkozóról kiadott kínai jelentés nem tett említést a Pekingben rossz szemmel nézett és nemzetközi szinten is bírált észak-koreai atomprogramról. A KKP közleménye a két párt közötti kapcsolatok megszilárdításának és fejlesztésének szándékát hangsúlyozta.

Kína kormányzati szinten is többször kifejezte, hogy nem szeretne atomfegyvert a szomszédságában, a Koreai-félszigeten, és támogatta az ENSZ BT Észak-Koreát fegyverkísérletei miatt büntető szankciókat is.

Ri alig néhány órával azt követően érkezett a kínai fővárosba, hogy hazájában ismét kudarccal végződött egy ballisztikus rakétakísérlet. A 12 autóból álló konvoj a repülőtérről egyenesen a Tiaojütaj állami vendégházba szállította a delegációt és az őket fogadókat.

A dél-koreai sajtóban azt latolgatják, milyen szinten fogadják még a pártdelegáció élén érkezett phenjani vezetőt, aki korábban külügyminiszterként is szolgált. Egy biztos: Vang ji kínai külügyminiszter szerdán Kanadában kezd tárgyalásokat.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com