Észak-macedón külügyminiszter-helyettes: az év végéig mindenhol lecserélik az ország nevét

Három napon belül Macedóniáról Észak-Macedóniára cserélik az ország nevét a jelzőtáblákon, a határátkelőknél, a repülőtereken és a vámvizsgálati pontokon, az év végéig pedig minden hivatalos dokumentumot is kicserélnek - jelentette be Andrej Zsernovszki a kedd óta Észak-Macedónia névre hallgató délszláv állam külügyminiszter-helyettese.Kiemelte, hogy a belügyminisztérium négy hónapon belül megkezdi a rendszámtáblák cseréjét, és az MK felségjelzést NMK-ra cserélik. Az útleveleket az év végén kezdik el lecserélni, a központi bank pedig hamarosan elkészíti a már új országnevet viselő pénzérmék és bankjegyek kiadásának ütemtervét.

    
Mint mondta, Szkopje néhány napon belül az Egyesült Nemzetek Szervezetének minden országát hivatalosan is értesíti a névváltoztatásról. A szkopjei kormány kedden közölte, hogy életbe lépett a Görögországgal kötött megállapodás, valamint az alkotmánymódosítás is, így az országot ezentúl Észak-Macedóniának hívják.
   

A macedón hatóságok hétfőn kezdték meg a hivatalos épületeken olvasható feliratok cseréjét, a Macedónia elnevezést mindenhol Észak-Macedóniára változtatják meg. Vasárnapról hétfőre a macedón kormány épületéről is eltűnt a "Macedón Köztársaság kormánya" felirat, amelyet az "Észak-macedón Köztársaság kormánya" felirattal helyettesítenek majd. A névtáblát a macedón-görög határon is lecserélték már. Kedden pedig felvonták a NATO zászlaját a kormányhivatal épülete előtt.
    

A macedón kormány és a NATO múlt szerdán írta alá a csatlakozási jegyzőkönyvet, amely lehetővé teszi, hogy Észak-Macedónia a katonai szövetség 30. tagja legyen. Erre várhatóan 2020-ban kerül sor. Görögország azonnal ratifikálta a jegyzőkönyvet, és ezzel lezárult egy majdnem harmincéves folyamat, a görög-macedón névvita néven elhíresült diplomáciai csatározás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com