Északmacedón külügyminiszter: javasolni fogom, hogy Szkopje lépjen ki a Nyitott Balkán kezdeményezésből

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Javaslatot tesz az északmacedón kormány következő ülésén Bujar Oszmani külügyminiszter arra, hogy országa lépjen ki a Nyitott Balkán nevű kezdeményezésből - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál kedden.A beszámoló szerint az ellenzék többször is bírálta már a Nyitott Balkán kezdeményezést, a kormány viszont kitartott mellette. Most a külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy ez a kezdeményezés leginkább Edi Rama albán miniszterelnök próbálkozása volt arra vonatkozóan, hogy kibékítse Szerbiát és Koszovót, vagyis hogy létrejöhessen az együttműködés a két ellenséges fél között, és végül talán el is ismerjék egymást.
    

A Nyitott Balkán kezdeményezést 2019. október 10-én indította el Aleksandar Vucic szerb elnök, Edi Rama albán miniszterelnök és Zoran Zaev akkori északmacedón miniszterelnök, azzal a szándékkal, hogy a nyugat-balkáni térség országaiban javítsák az egymás közötti gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat. A kezdeményezést az Európai Unió és az Egyesült Államok is üdvözölte.
    

A három alapító országban egységes elektronikus autópályafizetési rendszer működik, egyesítették a munkaerőpiacot, és a határellenőrzés megszüntetése is folyamatban van. Az együttműködésbe Bosznia-Hercegovinát, Koszovót és Montenegrót is be akarták vonni, erre azonban eddig nem került sor. Bujar Oszmani kilépésre vonatkozó kijelentése azonban nem meglepő, a külügyminiszter ugyanis hétfőn jelentette be, hogy országa az egyik társtámogatója annak az ENSZ-határozatjavaslatnak, amely a srebrenicai népirtás évfordulóját nemzetközi emléknappá nyilvánítaná. Emellett Talat Xhaferi miniszterelnök is bejelentette, Észak-Macedónia támogatni fogja Koszovó felvételét az Európa Tanácsba.
   

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és minden nemzetközi intézményben igyekszik akadályozni Koszovó felvételét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com