EU: Abbász beszéde elfogadhatatlan

Mahmúd Abbász palesztin elnök elfogadhatatlan kijelentéseket tett a holokauszt okaira és Izrael állam legitimációjára vonatkozóan - értékelte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) szerdán.Az unió nyilatkozatában kiemelte, hogy a holokausztra és annak okaira vonatkozó, ilyen tartalmú retorikát csak azok hangoztatnak, akik nem akarnak kétállami, Izrael mellett egy független palesztin állam létrejöttével megvalósuló békés megoldást a Közel-Keleten, amit Abbász elnök ez idáig támogatott.

    
Mivel a második világháború meghatározta Európa történelmét, a holokauszt oktatása központi szerepet játszik abban, hogy az európai társadalom a gyűlölet minden formája ellen képes legyen fellépni. Az antiszemitizmus nem csak a zsidók számára, hanem a nyitott és liberális társadalmak számára is fenyegetést jelent. Az Európai Unió továbbra is kiáll az antiszemitizmus minden formája ellen és elítéli a holokauszt bárminemű igazolását, vagy banálissá tételét - húzták alá.
    

Mahmúd Abbász palesztin elnök a napokban azt mondta,  hogy a nácik nem a vallásuk, hanem a bankvilágban betöltött szerepük miatt mészárolták le a zsidókat. Különféle szerzők műveire hivatkozva azt állította, hogy a zsidókkal szembeni ellenségesség oka nem a vallás, hanem a társadalomban elfoglalt helyük, foglalkozásuk volt, amely az uzsorássághoz és bankokhoz kötötte őket.
    

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő emiatt antiszemitizmussal és holokauszttagadással vádolta meg Abbászt. A 83 éves palesztin elnököt többször vádolták holokauszttagadással doktori disszertációjára hivatkozva, amelyben azzal vádolta meg a cionista mozgalmat, hogy összejátszott a nácikkal. A palesztin politikus szerint Izrael egy történelmi alapokat nélkülöző, európai gyarmati projekt volt.


Abbász emellett túlzónak nevezte azokat a széles körben elfogadott becsléseket, amelyek hatmillióra teszik a holokauszt halálos áldozatainak számát. 2014-ben más hangnemet ütött meg, és a modern történelem "legaljasabb bűncselekményének" nevezte a holokausztot. Abbász beszédét  az Egyesült Államok is elítélte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com