EU-bírósági főtanácsnok: uniós jogot sért a civil szervezetek külföldi támogatását érintő magyar jogszabály

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: A civil szervezetek külföldi támogatását érintő magyar jogszabály a tőke szabad mozgása korlátozásának minősül, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának több rendelkezését is sérti, ezért nem egyeztethető össze az uniós joggal - ismertette az európai uniós bíróság elé került ügyek előzetes megvizsgálásával megbízott főtanácsnok indítványát a luxembourgi székhelyű uniós bíróság kedden.Az ügy előzménye, hogy Magyarország 2017-ben a külföldi szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt fogadott el, amely nyilvántartásba vételi, bejelentési és átláthatósági kötelezettségeket vezetett be a bizonyos értékhatárt meghaladó külföldi támogatásban részesülő civil szervezetek egyes kategóriáinál. Emellett a törvény szankciók alkalmazásának lehetőségéről rendelkezik az említett kötelezettségeknek eleget nem tevő szervezetekkel szemben.

    
Az Európai Bizottság szerint a felsorolt kötelezettségek sértik a tőke szabad mozgásának elvét, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának az egyesülés szabadságához, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez való jogra vonatkozó rendelkezéseit, ezért a brüsszeli végrehajtó testület kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió Bírósága előtt.
    

Campos Sánchez-Bordona spanyol főtanácsnok most ismertetett indítványában elismerte, hogy a hivatkozott közérdekű célok - mint például a közrend védelme, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem - igazolhatják a jogszabály meghozatalát, azonban nem tehet érvényessé olyan szabályozást, amely előzetes jelleggel, valamennyi ilyen szervezettel szemben írja elő a vitatott kötelezettségeket.
    

Úgy ítélte meg, hogy a Magyarországon letelepedett egyesületek számára külföldről adományokat juttató személyek vagy szervezetek nevének, valamint adományaik összegének közzététele a magánéletbe történő beavatkozásnak minősül a személyes adatok kezelését illetően. Véleménye szerint az intézkedések aránytalanok is, mivel az 500 ezer forintos küszöbérték rendkívül alacsony az okozott sérelmek súlyosságát tekintve, valamint az unió más tagállamaiból származó adományokat ugyanúgy kezelik, mint az unión kívülről származókat. Továbbá a megtámadott kötelezettségek nem teljesítése a jogszabályt megsértő szervezet feloszlatásához vezethet.
    

Mindezekre figyelemmel a főtanácsnok azt javasolta az uniós bíróságnak: állapítsa meg, hogy a vitatott magyar szabályozás indokolatlanul korlátozza a tőke szabad mozgását, mivel olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek igazolatlan beavatkozással járnak az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített magánéletre, a személyes adatok védelmére és az egyesülési szabadságra vonatkozó jogokba.
    

A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy döntéshozatalkor a testület gyakran azonos álláspontra helyezkedik a főtanácsnokkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com