EU-felmérés: az európaiak többsége nagyobb uniós költségvetést szeretne a járvány legyőzésére

Az európaiak többsége nagyobb uniós költségvetést tartana jónak a koronavírus-járvány elleni fellépéshez, a megkérdezettek szerint az Európai Unió számára jelenleg az egészségügy, majd a gazdasági talpra állás és az éghajlatváltozás a legfontosabb terület - derült ki az Európai Parlament kedden közzétett felméréséből.Az október elején az uniós tagországokban, mintegy 25 ezer válaszadó bevonásával végzett felmérés tanúsága szerint az európaiak 54 százaléka gondolja úgy, hogy az uniónak nagyobb források fölött kellene rendelkeznie ahhoz, hogy legyőzhesse a koronavírus-járványt.

   
Tizennégy tagállamban a válaszadók abszolút többsége értett ezzel egyet. Magyarországon a válaszadók 44 százaléka növelné az uniós költségvetést, míg 41 százalékuk szerint már most is elegendő forrás áll az Európai Unió rendelkezésére. A válaszadók több mint fele szerint a megnövelt uniós büdzsét elsősorban egészségügyi célokra kellene fordítani, ezt követi a gazdaság helyreállítása és új lehetőségek teremtése a vállalkozások számára (42 százalék), az éghajlatváltozás elleni fellépés és a környezetvédelem (37 százalék), majd pedig a foglalkoztatás és a szociális ügyek (35 százalék) témája. A megnövelt uniós forrásokat a magyar válaszadók legnagyobb része, 57 százaléka szintén népegészségügyi célokra fordítaná.
    

A kutatásból kiderült, hogy az európaiakat aggasztja, miként fog alakulni saját pénzügyi helyzetük. A lakosság többsége tart attól, hogy a járvány hatással lesz a pénzügyeire, vagy már meg is tapasztalta a nehézségeket. A válaszadók 39 százaléka arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány már hatással van jövedelmének alakulására. Magyarországon a válaszadók 48 százaléka válaszolt így.
   

Az európaiak 27, a magyaroknak pedig 26 százaléka még nem érintett ebben a problémában, de számít a járvány kedvezőtlen pénzügyi hatására. A járvány az európai válaszadók 27 és a magyarok 18 százaléka esetében nem játszik semmilyen szerepet a bevételek alakulásában. A közvélemény-kutatás szerint tízből nyolc uniós válaszadó, a megkérdezettek 77 százaléka támogatta azt az elképzelést, hogy a tagállamoknak járó uniós kifizetések feltétele a jogállamiság tiszteletben tartása és a demokratikus elvek alkalmazása legyen.


A tagállamok közül 26-ban 70 százalék fölötti ez az érték, egyedül Csehországban alacsonyabb (59 százalék). Magyarországon a válaszadók 36 százaléka "inkább", 36 százalékuk "teljesen" egyetért ezzel - derült ki az Európai Parlament által végzett felmérésből. A válaszadók kétharmada, 66 százaléka értett egyet azzal, hogy az Európai Uniónak szélesebb hatásköröket kellene adni a koronavírus-járványhoz hasonló válságok kezelésére. Ezzel csak a válaszadók negyede nem értett egyet. Magyarországon a válaszadók 61 százaléka adna további hatáskört az uniónak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com