EU: hétéves mélypontot ért el a menedékjogot kérelmezők száma tavaly az EU tagországaiban

A 2013-ban feljegyzett adatok alá süllyedt, az előző évhez képest pedig 31 százalékkal esett vissza az Európai Unió tagországaiban a menedékjog iránt benyújtott kérelmek száma tavaly - közölte az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) 2020-as összesítő adatokat rögzítő jelentésében csütörtökön.Az Európai Unió máltai központú ügynökségének elemzése szerint 2020-ban 461 300-an fordultak nemzetközi védelemért az unióban, szemben a 2019-es 671 200-zal. Az ügynökség azt írta, hogy a beadott kérelmek számának jelentős csökkenése a koronavírus-járványnak, illetve a kapcsolódó rendkívüli intézkedések, köztük a határátlépést korlátozó szabályozások hatását tükrözi.

    
Az kérelmek mintegy 4 százalékát felnőtt kísérő nélküli kiskorúak nyújtották be, ami egy százalékponttal magasabb az előző évben feljegyzett adatoknál. Az előző évhez hasonlóan a menedékjog iránti kérelmek legtöbbjét szíriaiak nyújtották be, szám szerint 64 540-et, ami 9 százalékkal marad el a 2019-es adatoknál.


A szíriaiakat az afgánok (48 578 kérelem), a venezuelaiak (30 643 kérelem), a kolumbiaiak (29 438 kérelem) és az irakiak (18 167 kérelem) követik. Mellettük jelentős volt a pakisztáni, a török, a nigériai, a bangladesi, a szomáliai, az albán, a grúz és az iráni kérelmezők száma is, beadványaik számaránya azonban szintén elmaradt az előző évek átlagától.
    

A beadott menedékkérelmek számának növekedését alig néhány ország állampolgárai esetében jegyezték fel az európai hatóságok tavaly. Legtöbben a Kubából (2170 kérelem) érkezettek közül járultak menedékjogért Európában, ez 8 százalékos emelkedést jelent az előző év adataihoz képest. A Comore-szigetekről 53 százalékos emelkedés mellett 1996-an, Fehéroroszországból 28 százalékos éves növekedés mellett 1319-en, Brazíliából pedig 1622-en kértek menedékjogot uniós országban, ami 5 százalékos emelkedést jelent éves szinten.
    

A jelentésből az is kiderült, hogy az uniós tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelmek harminckét százaléka esetében hoztak pozitív döntést 2020-ban. Az elfogadott kérelmek legtöbbje az Európába érkezett szíriai, eritreai, jemeni, illetve a kolumbiai és a venezuelai állampolgároknak kedvezett. Az év végén mintegy 412 600 ezer nemzetközi védelemi iránti kérelem várt elbírálásra az Európai Unió tagországaiban, ez a szám 2019-ben megközelítette a 900 ezret. Közöttük közel 74 ezer elsőfokú, illetve 160 ezer másodfogú beadvány volt, míg ezek együttes száma tavalyelőtt meghaladta az 540 ezret - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com