EU: hétfőn Bécsben folytatják a tárgyalásokat az iráni atomalku jövőjéről

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Kína, Oroszország és Irán vezető tisztségviselői december 27-én Bécsben találkoznak, hogy megvitassák a 2015-ös nukleáris megállapodás jövőjének lehetséges újabb forgatókönyveit - tájékoztatott rövid közleményében az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) csütörtökön.Mint közölték, az Iránnal foglalkozó, az iráni atomprogram miatt meghozott szankciók feloldását szabályozó közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) végrehajtását ellenőrző vegyes bizottság  megvizsgálja majd a megállapodás végrehajtásával kapcsolatos kérdéseket.
    

Az EU külügyi szolgálatának közleménye hangsúlyozza, a hétfői egyeztetésen napirendjén szerepel annak megvitatása is, hogy milyen esélyei vannak az Egyesült Államok esetleges visszatérésének az atomalkuról szóló megállapodáshoz. Irán 2015-ben egyezett meg - uniós közvetítéssel - az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserében az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért. Az átfogó egyezménnyel a nemzetközi közösség azt kívánta szavatolni, hogy az iszlám köztársaság atomprogramja kizárólag békés célokat szolgáljon.
    

Donald Trump korábbi amerikai elnök többször kikelt a megállapodás ellen, és 2018 májusában egyoldalún kiléptette országát a többhatalmi atomalkuból, mondván, az nem képes meggátolni, hogy Teherán atomfegyvereket fejlesszen. Egyúttal elrendelte az Irán elleni amerikai szankciók visszaállítását is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com