EU-s vezetők az albán és észak-macedóniai csatlakozási tárgyalások megkezdését sürgették

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Albánia és Észak-Macedónia csatlakozási tárgyalásainak mielőbbi megkezdését sürgették pénteki közleményükben az Európai Unió főbb intézményeinek vezetői.A két nyugat-balkáni ország már végrehajtotta a feltételként előírt reformokat, ez jelentős erőfeszítéseket követelt, így most az EU-nak is teljesítenie kell az ígéreteit - írta közös levélben az Európai Bizottság jelenlegi és leendő elnöke, illetve az Európai Tanács és az Európai Parlament elnöke.

   
Rámutattak, hogy a közösség tavaly júniusban vállalta a csatlakozási tárgyalások megindítását legkésőbb idén októberben. "Gyors változások történnek a világunkban. Az EU nemzetközi szerepének fenntartásában és érdekei megvédésében segítene, ha előrelépnénk az ez iránt érdeklődő és a követelményeket teljesítő európai országok integrációs folyamatában" - írták.
   

Figyelmeztettek ugyanakkor, hogy a sikerre nincs garancia, a reformfolyamat végrehajtása sok munkát igényel, a két ország nem válik majd EU-taggá egyik napról a másikra. Diplomáciai források szerint a tagállamok illetékes szakminiszterei október 15-én nagy valószínűsséggel jóváhagyják a folyamat megkezdését.
    

Több EU-tag, elsősorban Franciaország és Hollandia eddig ellenezte a lépést, amelyhez egyhangú határozatra van szükség. Az ügy legutóbb júniusban került napirendre a tagállami kormányokat tömörítő tanács ülésén, de akkor egyetértés hiányában végül elhalasztották a döntést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com