Eurobarométer: az európaiak kedvezően ítélik meg az EU helyreállítási alapját

Az európaiak kedvezően ítélik meg az Európai Uniónak a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alapját, hatvan százalékuk gondolja azt, hogy az uniós csomag segít országának leküzdeni a járvány okozta gazdasági és társadalmi károkat, arányuk Magyarországon 64 százalék - derült ki az Európai Parlament által készített, pénteken közzétett Eurobarométer-felmérésből.A felmérés azt mutatja, hogy az európaiak támogatják a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós program felhasználásának átláthatóságát és hatékony ellenőrzését. Ezzel a válaszadók 85 százaléka ért egyet, ez az arány Magyarországon 84 százalék. Az unióban a válaszadók 59 százaléka, Magyarországon 64 százaléka véli úgy, hogy a programok a jövőbeli kihívásokra is segítenek felkészülni.
    

A felmérés eredményei arra is utalnak, hogy számos tagállamban kétségek vetődtek fel a lakosság körében azzal kapcsolatban, hogy az adott tagállam kormánya megfelelően fogja-e felhasználni a helyreállítási alapok forrásait. Míg uniós átlagban az európaiak 45 százaléka bízik abban, hogy kormányuk jól fogja felhasználni ezeket a forrásokat, a válaszadók 41 százaléka kétségének adott hangot ezzel kapcsolatban. A források hatékony felhasználásában Luxemburgban bíznak a leginkább (74 százalék), a legkevésbé Szlovéniában (24 százalék). Magyarországon a válaszadók 28 százaléka bízik abban, hogy a kormány megfelelően használja fel a forrásokat.
    

Arra a kérdésre, hogy mely szakpolitikai területekre kellene az Európai Parlamentnek hangsúlyt helyeznie, a válaszadók közül a klímaváltozást nevezték meg legtöbben (43 százalék). A második helyre a szegénység és társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem (32 százalék) került, a harmadikra a gazdaságtámogatás és a munkahelyteremtés, együtt a terrorizmus elleni küzdelemmel (31-31 százalék). Ezeket a közegészségügy, valamint a migrációs- és menekültügy követi, egyaránt 27 százalékkal.
    

A felmérés szerint az európaiak változatlanul egyetértenek azzal, hogy az uniós források felhasználásának legyen feltétele a jogállamiság tiszteletben tartása. Ötből négy válaszadó (81 százalék) egyetértett azzal, hogy az uniónak attól kellene függővé tennie a tagállamok számára biztosított forrásokat, hogy a kormányuk érvényt szerez-e a jogállamiságnak és a demokratikus elveknek. Magyarországon a válaszadók 77 százaléka értett egyet ezzel az állásponttal.
   

A megkérdezettek 53 százaléka kedvezően, 19 százalékuk kedvezőtlenül vélekedik az EU-ról, Magyarországon az uniós átlag feletti, 60 százalékos az Európai Unió pozitív megítélése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com