Eurojust: pénzmosásból származó egymillió eurót foglaltak le a francia és az olasz hatóságok

Pénzmosásból származó egymillió eurót foglaltak le koszovói kollégáikkal együttműködve a francia és az olasz hatóságok - közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű hivatal, az Eurojust hétfőn.A hágai közlemény szerint folytatódik a francia és az olasz hatóságok közös munkája azon bűnözőcsoport felkutatására, amelynek tagjai aranyrudakat használtak a kábítószer-kereskedelemből származó nyereségük tisztára mosására.

A nemzetközi bűnözői hálózat kifinomult rendszert hozott létre a pénzmosás elfedésére, amelynek keretében a franciaországi helyszíneken végzett kábítószer-kereskedelemből származó jövedelmet egy olaszországi lakhelyen gyűjtötték össze, a pénzt aranyrudakba és aranylemezekbe fektették. Ez lehetővé tette a bevétel illegális eredetének elrejtését és átszállítását más országokba, köztük főként Koszovóba, valamint Törökországba és Marokkóba. A tíz hónapon át tartó nyomozás során megállapították, hogy a csoport legalább 18 millió eurót mosott tisztára ezzel a módszerrel.

Az illetékes hatóságok jelenleg egy párt vizsgálnak Olaszországban a pénzmosás megszervezésének gyanújával. Őket 2025 szeptemberében állították elő Franciaországban, miután a bűnüldöző szervek több mint 50 kilogramm aranyrudat fedeztek fel egy jármű rejtett rekeszében.

A nyomozás során további bankszámlákat, üzleti érdekeltségeket, ingatlanokat és nagy értékű járműveket tártak fel, amelyek egy Olaszországban élő koszovói pár tulajdonában voltak. Előállításokat követően a hatóságok bűncselekményből származó vagyont is lefoglaltak több mint 30 millió euró értékben - tájékoztattak.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com