Európa demográfiai kihívásairól tartottak pódiumbeszélgetést Washingtonban

Európa demográfiai kihívásairól és az ezekre adott magyar válaszokról rendeztek pódiumbeszélgetést az uniós elnökség programjának részeként Washingtonban kedden.A magyar nagykövetségen tartott eseményen az amerikai vendégek mellett több európai uniós ország diplomatája is részt vett; arra a kérdésre keresték a választ, hogy a Nyugat miként kezelje a demográfiai problémáit.

Takács Szabolcs nagykövet az MTI-nek elmondta: olyan kérdést választottak az uniós elnökségi félév washingtoni eseményének témájául, ami az Európai Unió, de szélesebb értelemben véve a nyugati világ előtt álló egyik legnagyobb kihívás, és ami a magyar elnökség egyik prioritása.

Úgy vélte, az esemény jó alkalmat kínált arra is, hogy az amerikai közönség előtt bemutassák, a magyar kormány miként tekint a demográfiára és a családpolitikára, valamint ezek lehetséges szabályozására.

Hozzátette, az amerikai politika egyes szereplői komoly figyelemmel követik a magyar családpolitikát. Megemlítette J. D. Vance szenátort, republikánus párti alelnökjelöltet, aki néhány évvel ezelőtt egy írásában elismerően vélekedett a magyar családpolitikáról, és kapcsolatba került a magyar nagykövetséggel.

A demográfiai kihívások kezelése, ezzel összefüggésben az illegális migráció, valamint a versenyképesség és a demográfia kapcsolódása az Egyesült Államokban is nagyon komoly kérdés, és napi politikai vita tárgya - fogalmazott a nagykövet.

A panelbeszélgetés résztvevője volt Takács Szabolcs mellett Kristen Ziccarelli, az America First Policy Institute igazgatója, családpolitikai szakértő, Roger Severino, a Heritage Foundation belpolitikai kérdésekért felelős alelnöke, Matthew Boyse, a Hudson Institute vezető tanácsadója, az amerikai külügyminisztérium Magyarországért is felelős korábbi helyettes államtitkára.

A vita moderátoraként Jan Jekielek, a The Epoch Times című lap és médiavállalat vezető szerkesztője működött közre, aki az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a demográfiai válság kezelése "egzisztenciális kérdés" a világ minden fejlett országa számára. Kiemelte a magyar elkötelezettséget a probléma megoldása iránt, ami megmutatkozik abban, hogy Magyarország bruttó nemzeti össztermékének csaknem 6 százalékát fordítja az állami költségvetéséből családok támogatásával összefüggő kiadásokra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com