Európa Tanács: az emberi jogok védelmének a béketárgyalások része kell lennie

Noha a nemzetközi közösség elkötelezettsége az ukrajnai háború befejezése iránt biztató, kulcsfontosságú, hogy az emberi jogok védelme beépüljön a béketárgyalások folyamába - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán az ukrajnai háború lezárásáról tervezett amerikai-orosz megbeszélésekkel összefüggésben.Közleményében Michael O’Flaherty leszögezte: Ukrajna számára csak akkor érhető el átfogó, igazságos és tartós béke, ha az a nemzetközi emberi jogi keretrendszerbe ágyazódik.

"Az emberi méltóság tiszteletben tartásának egyetlen egyetemesen elfogadott ütemterveként az emberi jogok megbízható keretet biztosítanak a viták rendezéséhez, és szilárd alapot képeznek az igazságos és fenntartható béketeremtéshez" - fogalmazott O’Flaherty, majd úgy folytatta: "az orosz agresszióval szembeni legjobb hosszú távú védekezés az elveink melletti kiállás és a támadás alatt álló emberi jogok és értékek védelme".

Kijelentette: Ukrajnának, mint Oroszország agressziójának célpontját jelentő szuverén államnak, mindig jelen kell lennie a tárgyalóasztalnál. A súlyos emberijogsértések és a nemzetközi bűncselekmények elkövetőit felelősségre kell vonni. Az áldozatoknak jóvátételt kell kapniuk. Minden hadifoglyot és minden civil fogvatartottat, beleértve a gyermekeket is, szabadon kell engedni. Tiszteletben kell tartani továbbá az Oroszország által ideiglenesen megszállt ukrajnai területeken élők emberi jogait, amennyiben ezek a területek továbbra is megszállás alatt állnak - húzta alá.

Bármely békemegállapodás törékeny lesz, ha az emberi jogi aggályokat nem ismerik el és nem tartják tiszteletben - tette hozzá közleményében az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com