Európai Bizottság: az EU új, hiteles és átlátható választásokat sürget Fehéroroszországban

Az Európai Unió továbbra is a valódi, széles körű nemzeti párbeszéd gyors elindítását sürgeti Fehéroroszországban, ezt új, hiteles és átlátható választásoknak kell követniük, tiszteletben tartva a fehérorosz nép akaratát - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos közös nyilatkozatban pénteken.A közleményben - amelyet a Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető által február 7-re meghirdetett, Fehéroroszországgal való szolidaritás napját megelőzően adtak ki - aláhúzták, hogy az országban továbbra is igazságtalan üldöztetés folyik az ellenzék és a civil társadalom, a médiában dolgozók, a munkavállalók és a vállalkozók, valamint számos olyan diák ellen, akiket elbocsátottak az egyetemekről, és megtagadták az oktatáshoz való jogukat.

    
Leszögezték: a hatóságoknak figyelembe kell venniük a lakosság demokratikus jövő iránti, valamint az alapvető szabadságok és az emberi jogok tiszteletben tartására irányuló folyamatos kérését. A békés tüntetők ellen alkalmazott erőszakot azonnal be kell szüntetni. Minden önkényesen őrizetbe vett embert, beleértve a politikai foglyokat és újságírókat is, azonnal és feltétel nélkül szabadon kell bocsátani. Az emberi jogok megsértésének valamennyi elkövetőjét felelősségre kell vonni - húzták alá.
   

Kijelentették, hogy az Európai Unió továbbra is határozottan kiáll a fehérorosz nép mellett. Növelte a népnek nyújtott támogatását, és készen áll arra, hogy a demokratikus Fehéroroszországot különféle eszközökkel, köztük átfogó gazdasági támogatási tervvel segítse - tette hozzá Josep Borrell és Várhelyi Olivér a közös nyilatkozatban.
    

Fehéroroszországban az augusztus 9-én tartott elnökválasztás óta rendszeresek a hatodszor is hatalomra került Aljakszandr Lukasenka államfő elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com