Európai Bizottság: mintegy 4,6 millió ember mondott véleményt az óraátállítás szükségességéről

Az Európai Bizottság lezárta az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességéről indított európai konzultációt, amelyről az uniós tagállamokból több mint 4,6 millió ember nyilvánította ki véleményét - közölte az uniós bizottság pénteken.Christian Spahr szóvivő elmondta, az Európai Bizottság július elején arra kérte fel az uniós polgárokat, döntéshozókat, érintett hatságokat és gazdasági szakembereket, hogy online kérdőív kitöltésével mondjanak véleményt, sorakoztassanak fel szakmai érveket, valamint számoljanak be az óraátállás közlekedésre, az energiamegtakarításra és az emberi egészségre gyakorolt hatásairól. A cél annak megállapítása, hogy szükséges-e foglalkozni az óraátállítás kérdésével, vagy sem - közölte.

    
A nyilvános konzultáció lezárultát követően az Európai Bizottság megkezdi a kérdőívek feldolgozását és annak eredményéről jelentést tesz közzé a következő hetekben - tette hozzá a szóvivő. Az Európai Parlament (EP) februárban kezdeményezte az óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát és kérte fel az Európai Bizottságot, hogy végezzen alapos értékelést a nyári időszámításról szóló irányelvről, és szükség esetén tegyen javaslatot annak felülvizsgálatára.


Indoklásuk szerint, az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a széles nyilvánosság fejezi ki aggodalmát egészségi okokra hivatkozva az évente kétszer, márciusban és októberben esedékes óraátállítás miatt. Ezzel szemben vizsgálatok azt állapították meg, hogy elhanyagolható mértékű az energiamegtakarítás, amit az óraátállítás eredményez.
    

A bizottság tájékoztatás szerint a 2001-ben hatályba lépett jelenlegi nyári időszámításról szóló irányelv harmonizált időpontot ír elő a nyári időszámítás kezdetét és végét illetően az egész unióra vonatkozóan azzal a céllal, hogy segítse a belső piac hatékony működését. Mint közölték, az Európai Bizottság január végén döntött arról, hogy információkat gyűjt arról, mi indokolhatja a nyári és a téli időszámításra, ismertebb nevén az óraátállításra vonatkozó irányelv módosítását.
    

Az óraátállítás kérdésének napirendre tűzését Finnország kezdeményezte azt követően, hogy állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, a jövőben tekintsen el az évi kétszeri óraátállítástól, és maradjon a nyári időszámítás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com