Európai Bizottság: Ursula von der Leyen minden országtól két biztosjelöltet kért

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke egy férfi és egy női biztosjelölt megnevezését kérte a tagállamoktól korábban, és ez érvényes azon három országra is, amelyeknek elutasították az első választottját - közölte a brüsszeli testület szóvivője kedden.Mina Andreeva újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy a francia, a magyar, illetve a román jelölések továbbra is nyitottak, azonban az új bizottság hivatalba lépésének várható idejét illetően nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.

    
A szóvivő megerősítette, hogy von der Leyen ott lesz a tagországi vezetők e heti csúcsértekezletén, és hangsúlyozta, a testület összetételénél számos szempontot figyelembe kell venni, a folyamatot egy háromdimenziós puzzle kirakásához hasonlította. A megválasztott elnök Sylvie Goulard helyett múlt héten új jelöltet kért Franciaországtól, ahogyan az Európai Parlament jogi bizottságában összeférhetetlenségre hivatkozva elutasított Trócsányi László és Rovana Plumb helyett korábban Magyarországtól és Romániától is.
    

Orbán Viktor kormányfő végül Várhelyi Olivért, a brüsszeli állandó képviselet vezetőjét jelölte a posztra. A sajtóban ugyanakkor korábban esélyesként emlegették többek között Győri Enikő és Járóka Lívia EP-képviselőt is. A francia elnöki hivatal kedden tudatta, hogy Emmanuel Macron államfő csak az EU-csúcs után fogja majd megnevezni az új jelöltjét.
    

Bár Ursula von der Leyen valóban két-két személy jelölésére kérte eredetileg a tagállamokat, ennek csak a portugál és a román kormány tett eleget. Brüsszelben már gyakorlatilag kész tényként kezelik, hogy legalább egy hónapot csúszni fog az Európai Bizottság eredetileg november elsejére tervezett hivatalba lépése.
    

Csúszás esetén Jean-Claude Juncker jelenlegi elnök és csapatának tagjai maradnának a posztjukon ügyvivőként. Ilyenre korábban már háromszor is volt példa, legutóbb a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság esetében, amely a tervezettnél három hónappal később állt csak fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com