Európai Parlament: Oroszország többé nem tekinthető stratégiai partnernek

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Oroszország már nem tekinthető stratégiai partnernek, az Európai Uniónak készen kell állnia újabb szankciók bevezetésére, amennyiben Moszkva továbbra is megsérti a nemzetközi jogot - figyelmeztetett kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP).A strasbourgi plenáris ülésen 402:163 arányban elfogadott dokumentumban kiemelték, hogy a büntetőintézkedéseknek arányban kell állniuk a fenyegetéssel, valamint rámutattak, hogy a felek közötti kapcsolatban számos feszültséggóc alakult ki az utóbbi években, például Oroszország szíriai és ukrajnai beavatkozása, líbiai és közép-afrikai szerepvállalása, illetve az, hogy Moszkva uniós szélsőjobboldali, populista nacionalista pártokat támogat.

    
A képviselők kiemelték: az EU-nak felül kellene vizsgálnia az érvényben lévő partnerségi és együttműködési megállapodását Oroszországgal, a kooperációt azokra a területekre korlátozva, amelyekben mindkét fél érdekelt. Mint írták, szelektív együttműködésre van szükség például a klímaváltozás, az energiabiztonság, a terrorizmus és digitalizáció jelentette globális kihívások terén.
    

Szorosabb kapcsolat csak akkor legyen lehetséges, ha Oroszország teljes egészében végrehajtja az ukrán válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodást, és ismét tiszteletben tartja a nemzetközi jogot - szögezték le. Az EP elítélte az orosz dezinformációs kampányokat és kibertámadásokat, amelyek célja a feszültség növelése az Európai Unión és a tagállamokon belül. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az EU "erélytelenül" válaszol az orosz propagandakampányokra és félretájékoztatásra, s erőteljesebb fellépést sürgetett.
    

A képviselőtestület elítélte emellett "az önkényuralmi rendszerek és országok, például Észak-Korea, Irán, Venezuela vagy Szíria folyamatos orosz támogatását", ahogyan "az orosz illegális pénzügyi műveleteket és pénzmosást is, amelynek keretében az európai biztonságot és stabilitást veszélyeztetve évente több milliárd eurót mosnak át az EU-n keresztül".
    

Aláhúzták: az érintett uniós tagállamoknak fel kell számolniuk bevándorlási és letelepedési kötvényprogramjaikat, amelyek az orosz oligarcháknak kedveznek. Végül megismételték a képviselők, hogy véleményük szerint az épülő Északi Áramlat-2 földgázvezeték fokozza az EU függőségét és veszélybe sodorja a belső piacot.
   

"Vége az udvarias és diplomatikus megfogalmazásoknak. Nagyon szűk téren működhetünk együtt az oroszokkal mindaddig, amíg az ország elfoglalva tartja Ukrajna egy részét, más európai országokat pedig folyamatosan támad" - hangoztatta Sandra Kalniete néppárti jelentőstevő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com