Europol: embercsempészek bandájára csaptak le Bulgáriában, többeket őrizetbe vettek

Szekér Gitta, az MTI különtudósítója jelenti: Szíriai, jordániai, bolgár és moldovai állampolgárságú tagokból álló, illegális bevándorlókat Románián és Szerbián keresztül Nyugatra csempésző szervezett bűnbandára csaptak le a bolgár és a román hatóságok a bulgáriai Plovdiv városában, az akció során nyolc embert őrizetbe vettek, köztük négy bandavezért is - jelentette be szerdán az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol, amely segítséget nyújtott az akcióban.Az augusztus 19-én végrehajtott razzia során 15 helyszínt kutattak át Plovdivban, lefoglaltak 13 mobiltelefont, fegyvert és lőszert, továbbá megtalálták több, a migránsok csempészésére szolgáló gépjármű papírjait is.
    

A tájékoztatás szerint a banda - amely fejenként akár 6000 eurót (2,3 millió forint) is elkért az útért - több mint 130 bevándorlót csempészett át Törökországból Bulgáriába. A banda szíriai és jordániai vezetői mellett bolgárok is közreműködtek az embercsempészetben, az interneten keresztül pedig moldovai sofőröket is sikerült találniuk, az ő feladatuk volt az emberek elszállítása a bolgár-szerb, illetve a bolgár-román határra.
    

Bulgária - Törökországgal közös, szögesdrótkerítéssel védett, 259 kilométer hosszú szárazföldi határa révén - évek óta a Földközi-tenger keleti térségében húzódó migrációs útvonal egyik tranzitországa. Hans Leijtens, az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) ügyvezető igazgatója februárban jelentette be, hogy a szervezet megháromszorozza a határőrök számát Bulgária Törökországgal, illetve Szerbiával közös uniós külső határain.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com