Europol: tavaly az EU-ban naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek

Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban - közölte az Europol hétfőn.A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás - írták a kockázatértértékelési jelentésben. A bűnözők egyre inkább a kis- és középvállalkozásokat veszik célba, mivel azok digitális védelme elégtelen. Sokan esnek áldozatul adathalász-támadásoknak, úgynevezett romantikus, társkereső csalásoknak, online piaci átveréseknek és zsarolóprogramoknak is - közölte az Europol. A szervezet felhívta a figyelmet a mesterséges intelligencia (MI) segítségével elkövetett kiberbűnözés fokozódó térnyerésére is.
    

"A mesterséges intelligencia egyre inkább a bűnözők által használt eszközzé válik" - áll a jelentésben. A mesterséges intelligenciával támogatott, gyermekek szexuális zaklatását bemutató anyagok aggasztó fenyegetést jelentenek, amit szoros figyelemmel kell kísérni. Az MI által módosított és teljesen mesterséges tartalmak egyre nagyobb kihívást jelentenek a bűnüldöző hatóságoknak, különös tekintettel az elkövetők személyazonosságának azonosítására - olvasható a jelentésben.
    

Az Europol közölte: a fenyegetések gyors és hatékony kezeléséhez a bűnüldözőknek megfelelő tudásra, eszközökre és jogszabályokra van szükségük. A hatóságoknak és a jogalkotóknak törekedniük kell arra, hogy kihasználják az új és fejlődő technológiákat. Ehhez viszont olyan képzésre van szükség, amelynek révén a hatóságok képesek felderíteni a technikailag kihívást jelentő vagy összetett kiberbűncselekményeket - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com