Eurostat: Lengyelország biztosította a legtöbb ideiglenes védelmi státuszt az ukrajnai menekülteknek

Szeptemberben az uniós tagállamok közül Lengyelország biztosította a legtöbb, 53 545 ideiglenes védelmi jogállást az ukrajnai menekültek számára - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.Az uniós hivatal közölése szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek nagy számban regisztráltak ideiglenes védelemre, mely hozzáférést biztosít egyebek mellett az egészségügyi ellátáshoz, a munkaerőpiachoz és az állami oktatáshoz. A legtöbb ideiglenes védelemi státuszt biztosító Lengyelországot Németország (51 980), Románia (9715), Spanyolország (5745) és Írország (4 925) követte szeptemberben.
    

Augusztushoz képest a tagállamok közül 18-ban csökkent az ideiglenes védelmet szerző ukrajnaiak száma. A legnagyobb visszaesést Lengyelországban figyelték meg, ahol szeptemberben az előző hónap adataihoz képest 13 735-rel kevesebb ilyen jogállást biztosítottak. Az illetékes hatóságok Németországban 10 160-nal, Franciaországban 2830-cal kevesebb ideiglenes védelemi státuszt biztosítottak szeptemberben a megelőző hónaphoz képest. Ezzel egyidőben Írországban 900-zal, Dániában 345-tel és Cipruson 105-tel több ilyen kérelmet hagytak jóvá szeptemberben, mint augusztusban.
    

A rendelkezésre álló adatok szerint az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta Lengyelország mintegy 1,4 millió, Németország 813 725, Spanyolország 145 825 és Bulgária 134 790 ideiglenes védelemi státuszt biztosított az ukrajnai menekülteknek. Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a szeptemberében az ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgárok ezer lakosra jutó aránya Észtországban volt a legmagasabb (1,8). Lengyelországban 1,4, valamint Litvániában, Lettországban és Írországban 1 ukrajnai menekült jutatott ezer lakosra.
    

Az ukrajnai kiskorúak számára Németország biztosította a legtöbb, 15 460 ideiglenes védelmet, majd Lengyelország (13 980), és Románia (2865). Megjegyezték, az ideiglenes védelemben részesülő ukrajnaiak többsége nő volt. A jelentésből kiderült azt is, hogy Magyarország az ideiglenes védelemi státusz bevezetése óta márciusban 1440, áprilisban 7075, májusban 6935, júniusban 5650, júliusban 2794, augusztusban 1895, szeptemberben pedig 1220 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com