Eurostat: mintegy 25 ezren tértek vissza hazájukba az év második negyedévében

Az európai uniós tagországok 2024 második negyedévében 96 115 nem uniós állampolgárt utasítottak az EU elhagyására, ebből 25 285 ember tért vissza hazájába a távozásra vonatkozó felszólítást követően - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.Az uniós statisztikai hivatal jelentése szerint 2024 első negyedévéhez képest a tagállami hatóságok által kiadott, kiutasításra vonatkozó határozatok száma a második negyedévben 7 százalékkal csökkent, míg az unión kívüli országokba történő sikeres visszaküldések száma 3,9 százalékkal esett vissza.


Az unióból távozásra kötelezett nem uniós állampolgárok száma tavalyi év azonos negyedévéhez képest 10 százalékkal volt kevesebb az idei második negyedévben, míg az unión kívüli országokba valóban visszatérők száma 21,3 százalékkal nőtt - emelték ki. Az EU-tagállamok területének elhagyására felszólított nem uniós bevándorlók közül az algériai és a marokkói állampolgárok aránya volt a legnagyobb (mindkettő 7 százalék), őket a törökök és a szíriaiak követik (mindkettő 6 százalék).


Az unión kívüli országokba visszatérők közül a legtöbben Georgia állampolgárai voltak (10 százalék), őket Albánia (8 százalék) és Törökország (7 százalék) állampolgárai követték. Az országos adatokat tekintve Franciaország (31 195), Németország (12 885) és Görögország (6555) voltak azok az országok, melyek a legtöbb nem uniós állampolgár esetében rendelték el az unió elhagyását. A legtöbb sikeres visszaküldést Franciaországban (3555), Németországban (2830) és Svédországban (2360) jegyezték fel az év második negyedévében.


A jelentés Magyarországgal kapcsolatban azt közölte, hogy az illetékes magyar hatóságok, amíg 2023 második negyedévében 2100 végzést adtak ki az unió elhagyására vonatkozóan, addig az idei év első negyedévében 1325-öt. Ez a szám az év első negyedévében 970 volt. Magyarországot tavaly április és június között 1340 ember hagyta el az erre felszólító határozat alapján, ez a szám az idei év azonos háromhónapos időszakában 530 volt. Magyarország az év első negyedévében 450 ember tudta érvényesíteni a kiutasító határozatot - közölte az uniós statisztikai hivatal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com