Eutanázia gyermekek számára Belgiumban

A liberális világ ott tart, hogy Belgiumban a parlament szavazni fog arról, hogy 18 éven aluliak, is dönthessenek a kegyes halált illetőleg.


Euthanize-Autistic-Children-370x251Belgiumban most is érvényes az eutanázia, de csak 18 éven felülieknek. A GMO-k, a káros oltások, és a veszélyes rovarirtó szerek egyre több autizmust okoznak és ennek a problémának a megoldásában egyre több ország megoldást akar találni az egyre több maradandó károsodást átélő gyerekekkel.


Az égető kérdésben úgy tűnik, hogy egyesek számára a halál a megoldás, mások szerint ez egyenlő a gyilkossággal, és a jelenlegi törvény is ezt mondja ki. A „kegyes halált” gyermekek számára a bal liberális szocialista párt terjesztette elő. Az AFP szerint ezt a törvényt kiterjesztené a kiskorúakra is, akik döntőképességgel bírnak, hogy szülői engedély nélkül alkalmazhassák magukon az eutanáziát szenvedéseik megszűnését így végrehajtva.


„Philippe Mahoux, szocialista képviselő, aki a törvénymódosítás kidolgozásában segített, elmondta, hogy volt már olyan eset, amikor egy fiatal képes volt dönteni saját jövőjéről” – közli az AFP.


phk


Ha úgy vesszük, egy hat éves fiú nem ihat sört, nem vezethet autót, mert még nem érett rá, de ahhoz, hogy eldöntse saját halálát, amivel könnyít magán, és az államon, ahhoz már érett. A bal liberálisok szerint a törvény fontos fordulópontot jelent majd a kiskorúak önálló döntőképességében, hogy a halált válasszák, de autót nem vezethetnek, és sört sem ihatnak – közölte az IBtimes.com.


A törvényjavaslat nem csak a kicsiknek, hanem az Alzheimer kórban szenvedő embereknek is lehetőséget adna arra, hogy könnyítsenek szenvedéseiken. A balos politikusok szerint úgy tűnik, hogy a legkényelmesebb módszer a problémás emberektől ez úton megszabadulni. Kegyes, ravasz, és erkölcstelen formája ez a népességcsökkentésnek! Nemhogy felvilágosítanák az embereket arról, hogy egyes betegségeket el lehetne kerülni, illetve hosszú távon fenntartani. Ezzel szemben a halált kínálják fel a szerencsétlenül járt embereknek lehetőségként.


kö


A felvilágosítás, és a kezelhetőség nem csak sok pénzébe kerül az államnak, hanem még népességcsökkenést is el lehet érni vele. Akkor tehát kik is az eugenisták? Úgy tűnik a balliberális elit, amely már nem csak a melegek házasságát támogatja, hanem ezt népirtási módszert is képes lenne bevezetni.


Szomorú az, hogy nagy esély van arra, hogy ezt a brutális törvényjavaslatot más országokra is kiterjesszék. Majd bővíthetik az eutanázia jogosultjait a szellemi fogyatékosokra, Down kórosokra, akik még megvédeni sem tudják magukat, mert nem mindegyikük tudja, hogy mi történik körülöttük.


Felvetődik a kérdés, hogy egy gyermek, aki autista miként döntheti el, hogy eldobja magától az életet? A törvény, és a szakma milyen módszert fog kidolgozni, hogy a döntőképességük birtokával nem rendelkező emberek, gyerekek hogy döntik el vajon, hogy meg akarnak halni?


Talán megkérdezik tőlük, hogy meg akarsz halni, és ha igen, akkor már jön is az infúzió?


A háttérhatalom egyre aljasabb módszereket fog alkalmazni, hogy a népességcsökkentést gyakorolja, és ez nem sokunknak tűnik fel!


(Idők jelei)



Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com