Év eleje óta több ezer alkalommal ítélték el a belga menekültügyi ügynökséget

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti: Év eleje óta közel 4500 alkalommal ítélte el a brüsszeli munkaügyi bíróság a menedékkérők befogadásával foglalkozó belga szövetségi ügynökséget, a Fedasilt, amiért nem biztosított megfelelő elhelyezést a menedékkérőknek - írta a La Libre Belgique című, francia nyelvű napilap pénteken.Azok a menedékkérők, akik nem kapják meg az őket megillető befogadási feltételeket, a munkaügyi bírósághoz fordulhatnak azok kikényszerítése érdekében. Különböző menekültügyi szervezetek hónapok óta panaszkodnak arra, hogy olyan embereknek, akiket a nemzetközi jog értelmében megillet a megfelelő ellátás, a Fedasil nem ad férőhelyet. Ez részben annak tulajdonítható, hogy az ügynökség előnyben részesíti a gyermekes családokat, például az országba egyedül érkező férfiakkal vagy olyanokkal szemben, akik más országban is nyújtottak be menedékkérelmet - írta a napilap.
    

A The BrusselsTimes hírportál szerint a Fedasil belga befogadóközpontjai a férőhelyek hiánya miatt nem képesek megbirkózni a menedékkérők elszállásolásával, ennek következtében közel 5000 ember alszik az utcán. Belgiumban tavaly októberben kezdődött a menekültügyi válsághelyzet. Az ezt megelőző időszakban - 2014 és 2019 között - a munkaügyi bíróság évente nem több mint 40 panaszt kapott az elhelyezéseket illetően.
    

A bíróság arra kötelezte a szövetségi kormányt, hogy 5000 eurót fizessen minden olyan munkanap után, amely alatt legalább egy személynek nem biztosítottak szállást. A The BrusselsTimes emlékeztetett arra, hogy a menekültügyi ügynökség kapacitásai leterheltek, és a kormány eddig nem adott érdemi választ a válsághelyzetre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com