Ez történt a lánnyal, aki ütközés előtt feltette a lábát a műszerfalra - fotók 18+

Egy fiatal lány saját fájdalmas történetét osztotta meg, hogy más ne járjon úgy, ahogy ő.


Bethany ugyanis autózás közben feltette a lábát a műszerfalra, majd ezután egy motoros beléjük rohant. A lány súlyos sérüléseket szenvedett, azt hitte már többé nem fog járni.

Bethany és párja kocsival mentek Kanada felé és elgémberedtek a lány lábai a hosszú úton. Ezért hátraengedte kicsit az ülést és feltette a lábát a műszerfalra.

67919_lab2

De arra nem számított, hogy egy motoros frontálisan beléjük rohan a határ átlépése után.

67920_labtores-641

Az ütközés olyan erejű volt, hogy a motoros meghalt, az autó sofőrjének sebeit pedig 100 öltéssel kellett összevarrni.

Bethany azonban a kinyíló légzsákok miatt iszonyú ütést kapott a lábában.

67921_labtores2

Emiatt eltörött több csont mindkét lábában, a légzsák pedig olyan erővel csapta az arcának a térdét, hogy eltörött a járomcsontja a szemgödre és az orra.

67922_labtores3

Mindez már évekkel ezelőtt volt és Bethany most azért osztotta meg mindezt, hogy felhívja a figyelmet, hogy más soha ne tegye azt, amit ő.

A lány még most is napi 20 szem fájdalomcsillapítón él és csak speciális cipővel tud járni.

Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com