Fehéroroszország óva inti Lengyelországot minden provokációtól a határon

Fehéroroszország kedden óva intette Lengyelországot minden provokációtól a két ország közötti határon, ahol az Európai Unióba (EU) igyekvő migránsok ezrei gyűltek össze, és ahol nagyarányú katonai jelenléttel kell szembenézniük.Minszk és Varsó hetek óta vitában áll egymással a migráció kérdésében, mivel az EU azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy ő szervezte meg a migránsok és menekültek áradatának érkezését, megtorlásul az országával szemben az ellenzék elleni brutális fellépés miatt elrendelt európai szankciókra.
    

Fehéroroszország, amely tagadja a vádakat, kedden egy külügyminisztériumi nyilatkozatban "előre" figyelmeztette a lengyel felet, hogy "ne folyamodjon semmilyen provokációhoz" Fehéroroszországgal szemben "a migránsok elleni esetleges törvénytelen harci cselekmények igazolására". A tárca elítélte, hogy Varsó, úgymond, "régóta figyelmen kívül hagyja az objektív valóságot, és homokba dugja a fejét, ahelyett hogy megoldást találna súlyos problémákra". Egyben a lengyelek szemére vetette, "tarthatatlan kísérleteket" tesz arra, hogy "Fehéroroszországra hárítsa a felelősséget" a határon kialakult migrációs válságért.
    

A fehérorosz védelmi minisztérium szintén nyilatkozatban foglalkozott a kialakult válsághelyzettel, félresöpörve abban Varsó "alaptalan és megalapozatlan" vádjait a felelősségről, és azzal vádolta meg Lengyelországot, hogy szándékosan kelt feszültséget. Minszk szerint a lengyel védelmi minisztérium nem törekszik a kérdés konstruktív megoldására, és szándékosan politikai szintre emeli a jelenlegi konfliktushelyzetet.
    

A Belta állami ügynökség által idézett Ivan Kubrakov fehérorosz belügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a főként a Közel-Keletről érkező migránsok "legálisan" tartózkodnak Fehéroroszország területén, és "semmilyen törvénysértést" nem követtek el. Hétfő óta migránsok ezrei gyülekeznek a fehérorosz-lengyel határon abban a reményben, hogy bejuthatnak az EU-ba. A hetek óta tartó illegális határátlépések elszaporodása miatt aggódó Varsó nagy létszámú katonai erőt vetett be.
    

A minszki tájékoztatás szerint hétfő este a varsói fehérorosz nagykövetség védelmi attaséja, Aljakszej Bortnyik a minszki védelmi minisztérium képviselőivel tárgyalt arról az esetről, amelyben Varsó szerint fehérorosz katonák megsértették a lengyel határt, továbbá azokról a vádakról, amelyek szerint érintettek a migrációs válságban.
    

A külügyi tárca szerint a lengyelek nem mutattak be objektív bizonyítékot állításuk megalapozottságára. Ugyanakkor jelentős katonai tevékenységnek és a kétoldalú megállapodások megsértésének minősítette a több ezer lengyel katona határra vezénylését, mert arról Fehéroroszország, úgymond, nem kapott értesítést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com