Fej-fej mellett Clinton és Trump

Csaknem holtverseny alakult ki Hillary Clinton és Donald Trump között a Fehér Házért folytatott küzdelemben a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.

A The Washington Post című lap és az ABC televízió közösen készíttetett felmérésének vasárnap, egy nappal ez első elnökjelölti vita előtt közölt eredményei a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton augusztusi előnyének apadását jelzik: a megkérdezettek 46 százaléka őt látná szívesebben a Fehér Házban, 44 százalékuk pedig inkább a Republikánus Párt színeiben induló Donald Trumpban bízik.

clinton-trump

A Libertárius Párt elnökjelöltje, Gary Johnson 5 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, a Zöldek jelöltje, Jill Stein mellett pedig a megkérdezettek egy százaléka döntene.

A közvélemény-kutatás szerint a demokraták és a függetlenek arra számítanak, hogy a helyi idő szerint hétfőn tartandó első elnökjelölti vitát Hillary Clinton nyeri meg.

A felmérés szerint a választókat elsősorban a gazdaság helyzete és a munkahelyteremtés foglalkoztatja. A megkérdezettek a gazdasági-társadalmi kérdések kezelését, megoldását illetően a gazdaság, a terrorizmus és az etikus kormányzás kérdéseiben inkább Donald Trumpban bíznak, míg az egészségbiztosítás, a középosztály helyzetének javítása, a nemzetközi kérdések kezelése és az azonos neműek házasságának elősegítése ügyében Hillary Clintont tartanák jobb elnöknek.

A válaszadók 50 százaléka szerint a gazdaság fellendítéséhez Trump jobban értene, és 43 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy Clinton a rátermettebb a gazdasági ügyekben. A terrorizmussal 47 százalék szerint inkább Trump lenne képes érdemben felvenni a harcot, 45 százalék Hillary Clintont véli alkalmasabbnak erre. Az etikus kormányzás kilátásait 44:43 arányban Trump elnöksége alatt látnák pozitívabban, a bevándorlási gondok kezelésében a megkérdezettek 48 százaléka Clintonban, 45 százaléka Trumpban bízik.

Jóval nagyobb a különbség a két elnökjelölt között a nemzetközi válsághelyzetek kezelésének, valamint az abortusz és az azonos neműek házassága elősegítésének ügyében. A nemzetközi válságokkal a megkérdezettek 52 százaléka szerint a demokraták elnökjelöltje birkózna meg jobban, és csak 40 százalékuk tartja erre alkalmasabbnak a republikánus elnökjelöltet. Hillary Clinton elnökségét 54:33 arányban tartanák jobbnak az abortuszt és az azonos neműek házasságát engedélyezők, illetve e mellett érvelők.

A megkérdezettek egészségi állapotuk alapján mindkét elnökjelöltet alkalmasnak tartják a tisztség betöltésére, bár Trumpot 73 százalék gondolja egészségesnek, míg Hillary Clintont csak 52 százalék. Ez utóbbi adat valószínűleg Hillary Clinton utóbbi napokban tapasztalt betegeskedésével magyarázható. Ezzel együtt változatlanul magas, 57 százalékos mindkét jelölt elutasítottsága.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com